A régi Fáy András Gimnázium arról volt híres, hogy diákjait a természet szeretetére nevelte. A több mint ötven éves fényképfelvételek és az akkori diákok visszaemlékezései tanúsítják, hogy az iskola életében igen komoly szerepet kapott a természetjárás minden formája:
„A kiképzés rendszeresen folyt, és a cserkészek számos kiránduláson, versenyen vettek részt szép sikerrel. Minden évben ismétlődő esemény volt a téli tábor, a tavaszi (húsvéti) túra és a nyári nagy tábor... Az 1933–34. tanévben a vízi cserkészek 'flottillája' már nyolc járműre szaporodott, amiből hatot maguk a cserkészek építettek. Ez a csónakállomány lehetővé tette a nagyobb vízitúrákat és azt, hogy a vízi-cserkészek a következő években összesítésben sok ezer kilométert evezhessenek.” – írja dr. Szurovy Géza „öregdiák”.

Ezt a szép példát akarta követni iskolánk két tanára, Huszti Tibor és Farkas Tamás, amikor 1983-ban arra vállalkozott, hogy a II. E osztály 17 tanulójával Szolnoktól Szegedig 160 kilométert evez a Tiszán. Ennek a túrának az előkészítése és lebonyolítása rendkívül sok hozzáértést, türelmet és munkát igényelt, de az eredmény nem maradt el: a kitűnően sikerült túrát a következő nyáron közkívánatra meg kellett ismételni, és természetessé vált, hogy:
"Ha vakáció, akkor vízitúra!"

36.  Vízitúra

2018. június 29 - július 12.
Szigetköz - Leányfalu

2010-ben volt utoljára Duna-túra. Éppen ideje volt, hogy a Tisza és mellékfolyói után ismét a Dunán hajózzunk. A klasszikus Szigetközi programnak indult, azaz Rajkáról 4 nap alatt Győrig evezünk, majd visszavisszük a kenukat a Öreg-Dunára és onnan végighajózzunk Szentendréig. Egy kicsit másképpen alakult…

Már az indulás előtt egy nappal módosítottunk a programon, mert a rajkai kemping árait sokalltuk, így az induló táborhelyet áttettük Mosonmagyaróvárra. Amikor évekkel ezelőtt itt jártunk, még nem volt itt szabad-strand, csak egy kiváló táborhely. Időközben kinőtte magát a hely és egy szuper fürdőhelyet építettek ki, kiszolgáló helységekkel, játszótérrel, és persze „parti csárdával”. Ahol kivetítő is volt, így természetesen az első este már itt voltak a fáysták meccset nézni. Itt, a Bico-strandon töltöttük a következő napot is, ami terv szerint ismerkedés lett volna a vízzel, evezővel, kenuval – kezdők számára. Ám a Lajtán érkező nagy mennyiségű víz szokatlan sebessége elsodorta a terveket, ami így városnézésre módosult. (két napból kettő újratervezve).

Az extra gyors folyón jól lehetett haladni, így a 3. napot is átterveztük és összekötöttük a 4, napra tervezett szakasszal. Azaz estére már Dunaszegen voltunk. Igaz, utólag beismerhetjük, hogy még a rutinos túrázókat is kikezdte a közel 60 kilométeres táv – már nagyon sajgott az alfelem ;-)
Dunaszegen megnéztük Veres László tanár úr stabil motorokból álló magángyűjteményét. Nagyszerű élmény volt, amikor egy száz éves motor látszólag könnyedén beindult. Igaz látszott, hogy a tulajdonosa milyen féltő gonddal, de annál nagyobb szakértelemmel kezeli a gépet. Nem sokan rendelkeznek ilyen tudással. A 4. nap délutánján egy kisebb strandlabda bajnokságot rendeztünk.
5. nap eveztünk Győrig. Táborhely az egyetem melletti partszakaszon volt. Innen indultunk másnap egy kis győri városnézésre – egyébként a nap pihenéssel és persze foci vb-vel telt.
Félidőben indulás vissza a Szigetköz felső folyásához. Persze ezt a napot is átírtuk. Program szerint megálltunk volna Héderváron, majd onnan gyalog mentünk volna tovább Dunaszigetre, ám e helyett – nagy sajnálatunkra – Lipótig buszoztunk és a napot a Mosoni Duna partján töltöttük a vízben, árnyékban vagy a büfében.

A következő napi táborhely Kisbodak lett volna, de már ebédidőben odaértünk. Az ottani kempinges nagyon invitált volna éjszakára, de akkor már tudtuk, hogy Dunaremetén leszünk a zúgónál, míg a következő táborhely Ásványráró mellett volt. A másnapi pihenőnapot is itt töltöttük és az újoncok avatását is itt rendeztük meg. A kempingest itt nem zavarta, hogy nem nála sátorozunk, sőt szívesen látott vacsorára.
A 11. napon értük el a nagy Dunát. A Szigetköz kisebb folyóágai után hirtelen hatalmas vízen találtuk magunkat. A kevésbé tapasztalt túrázók közül többeket némi bizonytalanság fogott el, ahogy a kenu alatt hömpölygött, helyenként örvénylett a víztömeg. De a kikötésre mindig alkalmas part, a Duna sajátos hangulata és persze a napsütés elterelte az aggodalmas gondolatokat. Gönyűig mentünk aznap –könnyű napunk volt.

És könnyű napunk volt másnap is, hiszen csak Komáromig mentünk. Már nem sokkal dél után odaértünk, de ez tervszerű volt, hiszen az Monostori erődöt akartuk megnézni. Este a franciák legyőzték a belgákat és eleredt az eső is. Amely szerdán sem akart elállni. Aki addig bizonytalan volt, mit is jelent bőrig ázni, az most megtudhatta. De hát ilyen napoknak is kell lennie, amikor áll a víz a kenu aljában. Annál jobban esett, amikor estefelé kisütött a nap. De ekkor már Esztergom határánál jártunk. A túra utolsó közös vacsoráját a kikötőnél található étteremben költöttük el, hiszen a táborhelyünk is az étterem kertjében volt.
Az utolsó napon végig napsütésben evezhettünk át a Dunakanyaron megpihenve Dömösön, Dunabogdányban, míg meg nem érkeztünk az egyik leányfalui yacht-kikötőbe, amely az egyik fáys diák családjához tartozik. Itt ért véget a 36. vízitúra.

35.  Vízitúra 2017.

Az iskola honlapján visszanézegettem a korábbi vízitúrák képeit. Meglepő módon már szinte el is felejtettem egy-két túraútvonalat – például, hogy nem is olyan régen az Ipolyon jártunk a fáys vízitúrák történetében először. Visszanéztem azt is, hogy utoljára 2013-ban jártunk a Túron (előtte 2008-ban, 2003-ban, 1999-ben, 1994-ben).

A túra ezúttal is Kishódoson kezdődött − erős esővel. Kb. délig esett, így csak akkor kezdtük el lebontani a sátrakat, és csak délután indultunk útnak. Szerencsére az első nap mindig rövid. Sonkádon már kellemes napos idő várt. Innen kezdődik a Túr egyik legszebb része a Túristvándi vízimalomig. Itt egy pihenőnapot tartottunk, bár ez csak evezés szempontjából igaz, mert valójában bérelt kerékpárokon bejártuk a Tisza és a Túr (és ezzel Magyarország) legkeletibb részeit. A következő napon terv szerint leeveztünk volna a Túron a Tiszáig, és onnan felfelé még kb. 10 kilométer várt volna ránk Szatmárcsekéig. A Túr alsó szakaszán azonban olyan sok volt a bedőlt fa, hogy a csapat csak lassan tudott előre haladni. Csak késő délután értünk Nagyarra. A hídnál a Veress-Tanya kempingnél kértünk segítséget, a kempingen keresztül emeltük ki a kenukat az úthoz. Közben persze már riadóztattuk az ügyeleteseket (Sevi, Meni és Ricsi), akik gyorsan szereztek egy buszt a csapat tagjainak és egy hajószállító utánfutót a kenuknak. És persze eközben főzték a vacsorát is. :-)

Másnap a Tiszán már könnyed napunk volt − igazi vízitúrás nap, napsütéssel, homokpadokkal, fürdéssel. Jándnál volt a következő táborhely. Itt több napot töltöttünk (mondhatom szokás szerint). Az előző ittjártunkhoz képest is tovább javult a táborhely, mert a homokos folyópart és füves táborhely mellett egy „parti csárda” is nyílt, amelyhez egy WC és zuhanyzó is tartozott. A büfés meg volt elégedve a fáysták fogyasztásával, így a zuhanyzó használatáért jutányos árat számított fel. Az itt töltött két nap egyikén a csarodai és a tákosi templomot néztük meg, míg a másik nap jó részét a gergelyiugornyai vízi vidámparkban töltöttük.

A túra további részein szomorúan (és szomjasan) tapasztaltuk, hogy a kis falvak jó része már egy kocsmát sem tud eltartani. Időnként az idő is kellemetlenebbre fordult, mind Tiszamogyorósra menet, mind Tuzsérról jövet. Ez utóbbi tényleg „húzós” volt, mert órákon át erősen esett az eső, a kenuk aljában 10 cm mélyen állt a víz. Az erős esőben megállni sem volt értelme, mert a mozgás legalább a hideg ellen védett. Így viszont nagyon hamar az ebéd tervezett helyére (Szabolcsveresmart) érkeztünk. Persze a kocsmát itt is csak nagy nehezen találtuk.

Az avatást Cigándon tartottuk, ahogy szoktuk. Innen már csak egy napunk volt Tiszabercelig, ahol az utolsó táborhelyünk volt. Az utolsó nap délelőttjén a buszindulás előtt még megnéztük a régi szivattyútelepet. Igazán szép ipari műemlék.

Az utószóban szeretném megköszönni mindenkinek a segítségét és türelmét, hogy idén először feleségem és kislányunk is velünk tarthatott. Önerőből ez nem lett volna lehetséges.

34.  Vízitúra 2016.

33.  Vízitúra 2015.

32.  Vízitúra 2014.

Már évek óta tervezzük, hogy az Ipolyra megyünk vízitúrázni. A korábbi évtizedekben tilos volt az Ipolyon evezni, így Bokody-féle leírás sincs a folyóról, de más vízitúrák élménybeszámolói, illetve a nemzeti park által kiadott térképek alapján alapos útvonalbejárás után túravezetőnk, Huszti Tibor előállt egy tervvel még 2009-ben, ám a dunai árvíz alámosta a terveinket, és akkor az utolsó pillanatban a Kőrösökre mentünk evezni. Aztán még többször megpróbáltuk az Ipoly-túrát, és valami mindig közbejött. Nem így idén ...

Az Ipoly nem elég hosszú, hogy egy kéthetes vízitúrát el lehessen rajta tölteni, ezért azt terveztük, hogy az Ipoly után felfelé evezünk a Dunán, majd a Garamon. Az eredeti túraprogramtól már a harmadik napon eltértünk, amikor Balassagyarmat helyett csak Hugyagig jöttünk le a sok vízi akadály miatt. Jövőre lesz 20 éve, hogy a Fáy vízitúrákon részt veszek, de a legnehezebb napot itt éltem meg. A szabályozatlan kis folyó hajtűkanyarjai után sokszor állták utunkat keresztbe dőlt fák, fatorlaszok. Ha nem fértük át alattuk, mellettük, akkor ezeket átvágtuk, szétszedtük vagy a parton megkerültük. Kellemetlenebb akadály volt a víz alatt összeakadt faágakból képződött torlasz. Ezek tetején, a vízen úszó szemétszigeteken kellett átvágni.

Az Ipolyon számtalan kisebb-nagyobb zúgókon kellett leereszkedni, és sok duzzasztóművön kellett átemelni. Ezeknek köszönhetően az Ipoly talán a legváltozatosabb folyó Magyarországon, mégis 10 nap után már nagyon vártuk, hogy a Dunához érjünk. A Dunához ragyogó napfényben érkeztünk – mindenki örömmel merült a meglepő tisztaságú vízbe. 

A vízitúra során természetesen nyomon követtük a futball vb mérkőzéseit is. A legendás német-brazil meccset Esztergomban néztük meg, ami egy órányi gyaloglásra volt a táborhelyünktől. Kénytelenek voltunk a táborhelyet délebbre költöztetni, Esztergom alá, mert amikor legutoljára itt jártunk, a „vízpart tulajdonosa” nem fogadott minket jó szívvel. Így viszont egy kiváló táborhelyre leltünk a Búbánatvölgy közelében, a vízparti fák között.

Tóth László műszaki igazgatóhelyettes

31. Vízitúra 2013. június 28. - július 11.

Az idei túra kezdő táborhelye Kishódos volt, amely a magyar-román-ukrán határhármas közelében fekvő kis település. Péntek délután a szokott időben indultunk busszal (Sovány Andrástól bérelve) a Fáy udvaráról. Az idei túra érdekes sajátossága, hogy viszonylag kevesen voltunk, így csak 13 kenut vittünk le.

A második napon a csapat folyásiránnyal szembe indult el, hogy az a kevéske folyószakasz se maradjon ki, amit a Túr a határtól Kishódosig megtesz. Mint kiderült sokáig nem lehetett felfelé haladni, Nagyhódosnál egy zúgó állta utunkat (és mivel eredetileg lefelé kell majd továbbhaladni, nem érte meg átemelni). Ezért inkább gyalogszerrel indultunk tovább, bepillantva a Vadvízország nevű táborba és felkeresve az ország legkeletibb pontját jelölő táblát.
Ebéd után indultunk lefelé, Sonkád irányába.

A 3. nap reggelén az Ásott-Túron indultunk Tiszakóród felé, hogy megnézzük a Túr-bukót. A majd 12 km hosszú (két kanyarral, három egyenes) szakaszt viszonylag hamar letudtuk. Sajnos a bukógáton túl sok víz folyt át, ami azért kár, mert - bár vízműtárgyak 50 m-es körzetében fürdeni tilos - a helyiektől ellesett technikával jókat szoktunk lezúduló víz alatt "zuhanyozni". A kemping, bár jól felszerelt, a tulajdonos elmondásda szerint sajnos nem működik úgy, ahogy remélte. A napot a kempingben töltöttük, részben a büfében, részben a röplabdapályán, ahol rögtönzött bajnokságot szerveztünk. Délután visszaeveztünk a sonkádi zúgóhoz.

Másnap (4. nap) Sonkádnál átemeltünk az Öreg-Túrba. Ismételten megállapítottuk, hogy a Túr valószínűleg az ország legszebb folyója - aki nem hiszi, járjon utána. Akáctól illatos erdőben kanyarog és csodás növény- és állatvilága van. Kicsit több, mint egy órányi evezés után még mindig Sonkádnál jártunk. Kölcsénél a Kölcsey utcai híd után (a temető  mellett) egy kisebb tóvá szélesedik - szépen kipucolták a nádat. Meglepve és persze örömmel tapasztaltuk azt is, hogy szaporodik a kempingek száma, Kölcsén is és Túristvándiban is. Mi azért szokásunkhoz híven a szabadban sátoroztunk, már amennyire a Túristvándiban szépen kialakított partszakasz vadkempingnek számít. Még aznap délután elsétáltunk a vízimalomhoz is.

Az 5. nap viszonylag korán indultunk, hiszen egy kisebb átemelés várt ránk a vízimalomnál és egy jóval nagyobb Nagyarnál. Az alsóbb szakaszon több vízbe dől fa akadályozta az utunkat, de legtöbb helyen átfértünk alattuk, mellettük. A Túron töltött két napon egyszer-egyszer kellett fűrészt használnunk, ami igen jó (a korábban levágott csonkok jelzik, hogy más csapatok is eveztek errefelé, és mindenki kicsit könnyíti az átjutást)(egyhangú véleménye volt az "idősebbeknek", hogy ilyen könnyen még nem haladtunk a Túron). Nagyarnál, ahol a Fáy-vízitúrák sorában talán legnagyobb átemelését kell végrehajtani, jó csapatmunkával, alig több, mint egy óra alatt átemeltünk a Tiszába. Este hatkor már a Tivadarban voltunk a híd melletti büfében. Onnan még kb. 2-2,5 órányi evezésre volt a táborhelyünk Jándon.

A 6. nap klasszikus pihenőnap volt. Délelőtt néhányan bementek a gergelyiugornyai strandra, mások a jándi focipályán izzadtak a 35 fokban. Délután a kezdőknek tartottunk még evezésoktatást, ahol gyakorolhatták a kormányzást. Régi vízitúrások is többen érkeztek a mai napon. Lelátogatott Neurohr Vilmos tanár úr családja is- ők is eveztek egy keveset.

A következő nap délelőttjét valamelyest a kultúrának szántuk. Előbb a jándi tájházat néztük meg, majd busszal átmentünk Tarpára, ahol a szárazmalom felépítését, működését tanulmányozhattuk. Délután az egész csapat a gergelyiugornyai strandon múlatta az időt.

Ilyen még nem volt - vagy legalábbis nem emlékszem, hogy egyhuzamban három napot töltünk egyhelyben, de a látnivalókból nem volt hiány. Ezen a napon a csapat kenuval leevezett Vásárosnaményig, megpróbáltak a Krasznán feljutni a városba - sikertelenül (hatalmas keresztbedőlt fa állta újtukat). Ettől függetlenül besétáltak a városba, az ottani látnivalókat járták végig. Este visszaeveztek Jándra.

A kilencedik nap Tiszamogyorósig eveztünk. A nap nagyjából eseménytelenül telt.

A 10. nap a cél Tuzsér. Természetesen ezúttal is megáltunk Zsurkon, hogy megnézzük a haranglábat és a templomot. Már a part valamelyest megváltoizott (hiszen növények nőtték be), de azért megismertük, hogy hol kell kikötni. Aztán kb. 100 méterrel lejjebb felfedeztünk néhány csónakot, ahol határőrök is voltak, inkább ott kötöttünk ki. Érkezésünkkor az egyik határőr megjegyezte kollégájának: "Megvan mind a 13 kenu." - ezzel jelezve, hogy már figyelnek minket egy ideje. Zsurkon némi utánajárással sikerült a kocsmát is kinyittatni, közben felmentünk a harangláb belsejébe.

A 11. napon sem történt semmi érdemleges , Szabolcsveresmart érintésével érkeztünk meg Cigándra.

A 12. nap az avatás napja volt. Érdekesen alakult, mert úgy mint a múltkor (2008-ban) ezúttal is szerttünk volna bemenni a cigándi sportpályára focizni. De mivel a pálya csak délután állt rendelkezésünkre, így az avatást szinte rögtön dél után megejtettünk. Mivel alapból kevesen voltunk, így az avatandók létszáma is kevés volt - hamar végeztünk. A délutáni fociderbi is jól sikerült, ugyanaz a csoport nyerte, aki a röplabdát is. Este a szokásos avatási vacsorát egy cigándi étteremben fogyasztottuk el.

Az utolsó előtti napon, mivel viszonylag rövid távot kellett legyőzni, sokat időztünk az ibrányi strandon. Ott két másik csapattal is találkoztunk - érdekességképpen aznap este mindannyian Tiszabercelen táboroztunk (szerencsére ők a kempingben, mi pedig egy km-rel feljebb). Délután még megnéztük a Tiszaberceli szivattyútelepet, amely egy műemléképület, benne száz évnél idősebb gőzgépekkel, szivattyúkkal.  Valahányszor nézzük is meg, mindig lenyűgöző ezeket a gépeket látni. Az utolsó este az ünnepi vacsorát a kempingben költöttük el, a kellemes légkört a másik csapat lerészegedett, hangos nótázása rontotta le valamelyest.

A 14. nap már csak a hazautazás maradt hátra. A busz 10 órára pontosan érkezett.

Vízitúra 2012

Pár szó a 30. vízitúráról

 A Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola Vízitúra Öntevékeny Köre az idén rendezte 30. nyári vízitúráját. Becslésünk szerint eddig kb. 1200 diák vehetett részt az iskola nyári túráin. Idén meghívtuk mindazokat, akik az elmúlt 29 évben részt vettek valamelyik vízitúrán, jöjjenek el, ünnepeljék velük ezt az évfordulót. Az idei túra különleges volta miatt a második hétvégén hosszan álltunk a Bökényi duzzasztónál (Magyartés falu mellett), hogy sokan lelátogathassanak hozzánk. És szerencsére jöttek bőven. A második hétvégén megdupláztuk a túra eredeti létszámát. Nagy örömmel fogadtunk olyan régi túrázókat, akiket csak a „vízitúrás legendákból” ismerhetünk, hiszen már évtizedekkel ezelőtt végeztek a Fáyban.  A közös kalandok felidézése, újraélése megerősítette bennünk azt az érzést, hogy mindannyian egy csapathoz tartozunk, a fáys vízitúrások táborához.

Tóth László

Idén volt megtartva a  vízitúra 30. alkalommal, ami elég szép szám. Én még csak kétszer voltam, de mindkettő életre szóló élményekkel szolgált. Azt az érzést, amikor ott vagy kötetlenül a szabadban, leírni nem lehet, ezt át kell élni. Lehet, hogy napközben elfáradunk, de este mindig jókedvűen beszélgetve, valami jó üdítőt fogyasztva, vagy a közeli városban / faluban ütjük el az időt. Másnap reggel, nem lehet mondani, hogy korán ébresztenek, mert sokkal tovább úgysem lehet aludni, hiszen később olyan meleg lesz. Kedvencem egyébként, amikor evezés közben vízi csatázunk, vagy éppen jónak nem mondható hangunkkal énekelünk az idősebbek örömére, akik általában menekülnek. Átemelés szinte minden túrán van, ezt annyira nem szoktuk szeretni, az ujjaink meg főleg nem. De mint mindent, ezt is lehet élvezni. Új barátok, új ismeretségek mindig születnek, és néha egy-egy énekelgetős estén, ahol kicsik, nagyok, régiek és újak együtt énekelnek, egészen tábori hangulatot ad. Amikor pihenő napunk van, mindig van egy fakultatív program, mint a városnézés, a környéken található látványosságok megtekintése. És mindennek a fénypontja, amikor beavatjuk a „Bélákat” vagy „cipófejeket”, akik persze az újoncok. Hogy itt mi folyik, azt csak az tudhatja, aki már átesett a beavatáson. A túra végén, a két hét elteltével felszállunk a buszra, és búcsút veszünk túránktól. De a következő nyáron újra találkozunk iskolánk előtt, és új élményekre várva elindulunk.

Bálint György 11.b

Vízitúra 2010

Június 30-án két nappal a többiek érkezése előtt mentünk le Dunaszigetre, az első táborhelyünkre Bakó András tanár úrral, Tulipán Mikivel, Bukva Attilával és Hangya Gábor tanár úrral. Előkészítettük a táborhelyet, majd egész éjszaka vigyáztunk a kenukra. Másnap megérkeztek még 3-an segíteni.

Július 2-án megérkezett a többi túrázó is busszal, majd ezután mindenki felállitotta a sátrat. Másnap reggel az újaknak evezőoktatás volt, s ezután elindultunk Kisbodakra, ahol letáboroztunk. Következő nap sok átemeléssel tovább eveztünk Ásványráróra, ahol rengeteg szúnyog es bögöly fogadott minket. Következő nap kiértünk a IV. számú mellékágrendszerből az "élő" Dunára. Utunkat folytattuk Gönyűre. Másnap Komáromba eveztünk, ahol megtekintettük a Monostori Erődöt a Duna partján. Tárlatvezetővel végigjártuk a múzeumot, ami még sajnos felújítás alatt volt. Láttunk világhaborúból fennmaradt harckocsikat, páncéltörőket, radarokat. Következő táborhelyünk Esztergomban volt, ahonnan
tovább eveztünk másnap Sződligetre. Itt pihenőnapot tartottunk, elmentünk a gödi termál strandra. A pihenő nap után egy nagyon fárasztó nap következett, mert Budapesten keresztül áteveztünk Tökölre. Nagyon kellett figyelni a hajókra és a hidakra. Ezután Soltra mentünk, amit követett Dombori. Itt a szabad strandon az újak nagy "örömére" tartottuk meg az avatást. Az avatandóknak az avatás során úszniuk kellett, majd Huszti Tibor tanar úr kérdéseket tett fel nekik, ha rosszul válaszoltak, akkor többször áthúzták őket egy kenu alatt ásott gödörben. Az avatás után az egész tábor bevonult egy étterembe, ahol ünnepélyes vacsora várt minket. Másnap már indultunk is tovább Bajára, ahol egy holtágon felevezve egy szigeten volt a táborhely. A táborverés után volt az ünnepélyes záró vacsora, ahol az ügyeletvezetők kiosztották az ügyeletükben legjobban teljesitőknek a díjakat. Következő nap kitakaritottuk a hajókat, felrakodtunk a Toyota utánfutójára. Megebédeltünk, s ezután hazautaztunk Budapestre az iskola elé.

Nekem ez az ötödik vizitúrám volt, de még mindig nagy lelkesedéssel várom, hogy jövő nyáron az ország mely folyóját fogjuk meghóditani.

Viczkó Balázs 13.e, Szabó Árpád 13.e

Vízitúra 2009

Idén nyáron a hagyományokhoz híven újra megrendezésre került a vízitúra. Mint az elmúlt 26 évben, most is Huszti tanár úr szervezte a többi tanár kollégájával. Idén a tervek szerint az Ipoly-Duna-Garam-Duna-útvonal lett volna a cél, de sajnos az áradások miatt ezt meg kellett változtatni a Körös-Tisza-útvonalra. Igaz, ez is fantasztikus volt, de én már voltam ezen az útvonalon, így nem hozott annyi újdonságot, mint egy teljesen ismeretlen folyó. A táv kb. 230 km volt. Szegedig mentünk le. A Körös helyenként igen piszkos és zavaros volt, de voltak nagyon szép részei is, és maga a környezet is lenyűgöző volt. Az elmúlt vízitúrákhoz képest most nemcsak a semmi közepén eveztünk és egy lélekkel sem találkoztunk, hanem igazából nyaralók között, a Körösnek az egyik holtágán, ami végig mindkét parton üdülőövezet volt. Ez igen jó volt, mert rengeteg bikinis lányt láttunk fürdeni és ez igen jó hangulatúvá tette a társaság minden tagját. Láttunk még hídépítést is, sőt kettőt is, ami igazán lenyűgöző volt a vízről, illetve sok, nagy gátat.

Az avatás is nagyon jól sikerült, hiszen még két női résztvevő is volt. Természetesen mindenki kapott egy kis fürdőt, igaz az elején mindenki vonakodott, de aztán csak jót röhögtek rajta. Az időjárással is szerencsénk volt, hiszen csak kétszer kapott el minket az eső, igaz akkor nagyon, de így utólag visszagondolva, mindig jó poén szakadó esőben, egy szál fürdőgatyóban evezni és várni, hogy odaérjünk a táborhelyre, ahol lehetőleg meleg kaja vár minket. Összevetve az egészet, idén is fantasztikus túrán vagyunk túl, és úgy gondolom, hogy akik először voltak, azok nagy része jövőre is fog jönni. Köszönjük a szervezést Huszti tanár úrnak!

Szabó Árpád 13.e

Vízitúra 2008

2008. július végén ismét elindult az immár 22.-szer rendezett fáys vízitúra Huszti Tibor tanár úr szervezésével. Most (mint már néhány évvel ezelőtt is) a tanár úr a Túr–Tisza útvonalat választotta.
A túra Nagyhódosról indult és Tiszabercelnél végződött, ez nagyjából olyan 250 folyamkilométer. Ez természetesen első hallásra soknak tűnik, de ha belegondol az ember, hogy ezt két hét alatt kell megcsinálni, akkor nem is olyan vészes; hiszen főként folyásiránnyal megegyezően kell evezni. Kivéve akkor, amikor nem, mert éppen a Túr bukót akarjuk megnézni, és a Tiszán 21 km-t kell fölfelé menni (na az egy kicsit kemény volt, de hát ilyen is kell). Szóval visszatérve az alapgondolathoz, ez lebontva napi szinten átlag olyan 25-30 km. Ez igazán nem sok, főleg úgy, hogy útközben sok helyen meg is állunk fürdeni, vagy egy parti csárdában megiszunk egy bambit :. Ebben az évben hál istennek nem volt rossz az időjárás, bár azért néha megtréfált minket. Túristvándinál (vízimalmát is megtekintettük) például egész délután ömlött az eső!!! Na, az nagyon rossz volt abban a pillanatban, főleg úgy, hogy még át is kellett emelni a hajókat, de utána Tóth László tanár úr és az ügyelete fantasztikus pörkölttel fogadott minket vacsorára. Természetesen rengeteg öregdiák és fáysta tanár is meglátogatta a két hét alatt a túrát, csak hogy néhányat említsek: Prorokné Jankovics Anita és kedves férje, akik egy napot jöttek velünk. Sajnos akkor is félig esett az eső, és így nem látták a vízi túra jellegzetes részét a "csorgást", mert hát esőben akar a fene ázni, inkább gyorsan lehúzzuk a távot, és a sátorban alszunk. Máthé István öregdiák is ott volt, ugyan csak egy hétvégére, de hát, aki friss apa, annak bizony otthon kell lenni. Az útvonalunk a határ mentén húzódott, és hát eléggé komolyan veszik az ukránok ezt a határ témát, ugyanis volt szerencsénk a Tisza partján a túlsó oldalon fegyveres emberkéket látni az ukrajnai határnál. Természetesen Bakó és Huszti tanár urak is figyelmeztettek minket, hogy szigorúan csak a Tisza bal partján menjünk, de mivel ugye a fáysta ember felfedező kedvű, így hát egy lelkes kollégára rájött a szükség és gondolta majd azt Ukrajnában intézi el, de meg tudtuk akadályozni ezt a kis diplomáciai ügyet és Magyarországon könnyebbült meg a mester. Mint minden évben, most is voltak új fáysták, akik gondolták, kipróbálják a vízi túrát és a vele járó avatást is. Nagyon hősiesen állták az ifjak a megpróbáltatásokat, így ismét büszkék lehetünk arra, hogy kemény emberek jönnek ide a Fáyba. Összevetve az egészet, ismét egy nagyon jól megszervezett túrát csináltak nekünk Huszti tanár úrék. Szeretném nekik így utólag az egész csapat nevében megköszönni a sok munkát és a vele járó fáradalmakat. Köszönjük.

Szabó Árpád 12.e

 9. vízitúra 1991