Tudományos Diákköri Konferencia
A két szünettel kb. 4 óra hosszát tartó konferencia előadásain az előadókon kívül számos kísérő is megjelent a nézőközönség soraiban. A „technika ördöge” is csak egyszer tréfálta meg a résztvevőket, úgyhogy mindent összevetve azt állíthatjuk, hogy a Dél-Budai TISZK 3. TDK-ja sikeresen lezajlott.
A zsűri véleménye szerint a rendkívül magas színvonalú előadások közül nagyon nehéz volt dönteni az első helyezettről. Legszívesebben mindenkit jutalmaztak volna, de el kellett dönteni, hogy ki vagy kik a legjobb versenyzője vagy versenyzői az idei TDK-nak. Növelte a jó helyezés valószínűségét, ha valaki saját élményéhez köthető témát választott (pl. Kocsis Zoltán saját 3 G-s telefonja összeállításáról szóló előadás esetén vagy Balog Ádámnak az önmaga készítette DDS függvénygenerátorról szóló prezentációja), és az eredményhirdetéskor a zsűritagok hangsúlyozták, hogy mindenki megérdemelte volna, hogy díjat kapjon.
Rendkívüli módon idén négy első helyezett kapott díjat a konferencián, és két különdíjas is született.
Ezek alapján az eredmény a következő lett:
Első helyezést nyert Balog Ádám a Mechatronika SZKI-ból (DDS függvénygenerátor, avagy villamos jelek előállítása korszerű eszközökkel c. előadásáért), Erdélyi István a Fáy SZKI-ból (Német harckocsik a II. világháborúban c. előadásáért), Juhász Ádám a Budai SZKI-ból (A világítótornyok c. előadásáért) és Kocsis Zoltán a Budai SZKI-ból (A 3 G-s telefon c. előadásáért).
Különdíjjal jutalmazták Szikora Pál (Öveges) (Beloiannisz – a görög falu) és Szűcs Gergely (Kossuth) előadását (Nukleáris háborúk).
Emléklapot kapott:
a Fáyból Göntér Ábel (Kísérleti motorok a járműiparban) és Vastag László (Az atomerőművek működési elve),
a Budaiból Soós Orsolya, Gál Anna és Sárai-Szabó Eszter (A szecesszió),
az Övegesből Veres Botond (Az íjászat),
a Mechatronikából Printz Dávid (The Coca-Cola Company: a kóla története. Érdekességek a kóláról kezdetektől napjainkig), Szement Dániel és Laktis Balázs (A repülésről),
valamint a Kossuthból Kovács László (A Nap).
Minden résztvevőnek köszönjük az előadásokat, és iskolánk résztvevőinek előadásait egy-egy kisebb tanulmány formájában ezen az oldalon a közzétesszük:
Erdélyi István (12.e) előadása
(Tankok a II. világháborúban)
Göntér Ábel (11.e) előadása
(Kisérleti motorok a járműiparban)