Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /var/www/vhosts/fayamszki.hu/httpdocs/regi.fayamszki.hu/libraries/cms/application/cms.php on line 471
Irodalmi Est
1

Irodalmi Est

Olyasmit kaptunk, amire mostanság nagyon vágyunk: kicsit lelassultunk, és néhány órára elmélyedhettünk az irodalom világában. Az utolsó műsorszám után hosszan, felállva tapsolt a közönség. Vendégeink egybehangzó véleménye szerint jövőre ezt újra meg kellene ismételni! Köszönjük a kollégáknak a szervezést, a rendezést, az előadást! Néhány kép a rendezvényről:

Fél 5 és 5 között már gyülekeztek vendégeink a díszteremben.

17-kor dr. Zántó Edina igazgatónő megnyitotta az estet.

A műsor első fellépője, Tóth Károly testnevelő tanár úr megzenésített verseket, ismert énekszámokat adott elő.

Csókásné Gémesi Ilidkó, a humán munkaközösség vezetője Nagy László- és Weöres Sándor-verseket adott elő,

valamint a Parasztdekameront is (Kóka Rozália gyűjtéséből).

Szalai László nyugalmazott igazgatóhelyettesünk Nyírő József-, Móra- és Wass Albert-novellákat mondott.

Szalai tanár úr Móra Ferenc egyik elbeszélését adja elő.

A szünetben Zsilka István oktatástechnikusunk kávéval kínált minket.

"Terülj-terülj asztalkám!" – házi finomságokat fogyaszthattak vendégeink és a résztvevők.

Mivel ugyanerre a napra esett a nőnap is, közvetlenül a szünet után az iskola diákjai nevében Rácz Alex és Fehér Krisztián (12.e-s diákok) pár szál virággal köszöntötte a jelenlévő nőket.

Csókásné Gémes Ildikó tanárnő előadásában Nagy László egyik híres versét (Ki viszi át a szerelmet) adja elő.

A műsor befejeződése után még mindig volt egy kis időnk, lehetőségünk beszélgetni.

 

 

Rendezvényünkről a Firka következő, 120. számában olvashatnak majd az érdeklődők. (Április végére várható a megjelenés.)