Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /var/www/vhosts/fayamszki.hu/httpdocs/regi.fayamszki.hu/libraries/cms/application/cms.php on line 471
Közösségi Szolgálat
1

50 óra közösségi szolgálat

Letölthető füzetlap a közösségi szolgálat regisztrálásához:

Tisztelt Szülő!

A köznevelési törvény értelmében a rendes érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. A közösségi szolgálat végzésének igazolását először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni, tehát gyermekének az elkövetkezendő években tanítási időn kívül összesen 50 órában kell anyagi érdektől független, szervezett keretek között folytatott, egyéni vagy csoportos, a közösség javát szolgáló tevékenységet végezni.

Ennek területei a következők lehetnek: egészségügyi, szociális és jótékonysági, oktatási, kulturális és közösségi, környezet- és természetvédelemi, katasztrófavédelmi tevékenység, óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, idős emberekkel közös sport-és szabadidős tevékenységek területén, bűn- és baleset-megelőzés.

A közösségi szolgálat célja a diákok személyes és szociális kompetenciáinak fejlesztése, felelősségérzésük erősítése, csapatmunkára való felkészítésük. Emellett segíti a másság elfogadását, a tudatos tervezés-szervezés és önértékelés megvalósítását.

A közösségi szolgálatot az iskola szervezi meg. Együttműködési megállapodást köt a fogadó szervezetekkel, vezeti a dokumentációt, felkészíti a diákokat, és segít az elvégzett feladatok feldolgozásában.

Fontos, hogy a diákok időben – lehetőleg már ebben az évben – elkezdjék a feladatot, hiszen apránként tudják az 50 órát teljesíteni (a közösségi szolgálat tanítási napokon: alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás, tanítási napokon kívül: alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb ötórás időkeretben végezgető úgy, hogy az oda- és visszautazás nem számít bele az elvégzett segítő tevékenységbe).

A szülőnek a közösségi szolgálatra való jelentkezés esetén egyetértő nyilatkozatot kell aláírnia. Fontos tudnia, hogy bár az iskola nagyon komoly szerepet kap ennek megszervezésében, a törvény szerint nem kell felügyeletet, kíséretet biztosítania. Miután a közösségi szolgálat tanórai keretek között nem, csak „szabadidőben” végezhető, és ilyen indokkal a diák nem menthető fel a másnapi számonkérések alól, célszerű a péntek délutánokat, hétvégéket, szüneteket igénybe venni erre a tevékenységre.

Amennyiben gyermekének ismeretségi körön belül lehetősége van az 50 óra elvégzésére, kérem, mindenképpen jelezze az iskolának, hiszen ez csak akkor számolható el, ha az iskola előzetesen együttműködési megállapodást kötött a fogadó szervezettel.

Ha Ön olyan helyen dolgozik, vagy olyan kapcsolata van, ahol szívesen fogadnának középiskolás diákokat bármilyen segítő tevékenység elvégzésére, kérem, vegye fel a kapcsolatot az iskolával/ifjúságvédelmi felelőssel.

Lehetséges együttműködő szervezetek: egészségügyi és szociális intézmények (idősek otthona, kórházak); oktatási intézmények (pl. bölcsődék, óvodák); ÁNTSZ vagy Vöröskereszt helyi szervezetei, különböző segítő civil szervezetek stb.

A közösségi szolgálat bevezetése mindannyiunktól, szülőktől, diákoktól és tanároktól egyaránt nagyon nagy odafigyelést, komoly szervezést, együttműködést kíván. Az iskola mindent megtesz azért, hogy valamennyi diáknak az életkorához illő, megfelelő óraszámú közösségi szolgálati formát ajánljon fel.

Együttműködését és segítségét előre köszönöm:

dr. Zántó Edina
igazgató

Kedves Diákok!

Az alábbiakban felsoroljuk azokat a fogadó intézményeket, amelyekkel eddig az iskola együttműködési megállapodást kötött. Ha még nincs meg a megfelelő helyszín, ahol a közösségi szolgálatot szeretnétek teljesíteni, az alábbi listában szereplő intézmények közül is választhattok. A lista még fokozatosan bővülni fog, ezért érdemes sűrűn látogatni az oldalt. Amennyiben találtatok már fogadó helyet – nem csak az alábbi listából! – azt tudassátok velem, mert erről nyilvántartást vezetek.

Köszönettel,
Susuk Judit
Ifjúságvédelmi felelős

FOGADÓ INTÉZMÉNYEK:

  1. Bugyi Nagyközség Önkormányzata
    2347 Bugyi Beleznai tér 1.
    Képviselő: Somogyi Béla polgármester
    Kapcsolattartó: Szivósné Nagy Szilvia
    Tel.: 06/29-547-502 és 06/29-547-509
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  2. Váci Egyházmegye Ifjúsági Iroda (VIFI Alapítvány)
    2200 Monor, Kossuth Lajos út 83.
    Képviselő és kapcsolattartó: Urbán Gábor
    Tel.: 06/30-452-6275
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  3. Kőbányai Csodafa Óvoda
    1108 Budapest Újhegyi sétány 17-19.
    Képviselő és kapcsolattartó: Nagy Ágota óvodavezető
    Tel.: 06 1 433-5631
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  4. Törökbálint Város Önkormányzat Segítő Kéz Szolgálat
    2045 Törökbálint, Nyár utca 30.
    Képviselő és kapcsolattartó: Csokonáné Vízkeleti Ildikó
    Tel.: 06/20-253-0674
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  5. Noé Állatotthon Alapítvány
    Telephely: 1171 Budapest, Csordakút utca 138634/3 hrsz.
    Képviselő: Tasnádi Katalin Andrea
    Kapcsolattartó: Parraghné Almási Katalin
    Tel.: 06/30-911-9402
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  6. Hernád-Pusztavacs Általános Iskola
    2376 Hernád, Fő út 150.
    Képviselő: Szabadosné Malata Ibolya
    Kapcsolattartó: Ráczné Kocsis Krisztina
    Tel.: 06/70-638-0417
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  7. Rex Kutyaotthon Alapítvány
    1048 Budapest, Óceánárok u. 33.
    Képviselő és kapcsolattartó: Orbán Dorka
    Kapcsolattartó: Orbán Dorka
    Tel.: 06/30-225 9792
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  8. Berceli Csemete-kert Egységes Óvoda Bölcsőde
    2687 Bercel, Kenderváros út 2/1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Paróczi Tiborné
    Tel.: 06/30-626-4075
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  9. Vanyarci Polgárőrség
    2688 Vanyarc, Veres Pálné út 54.
    Képviselő és kapcsolattartó: Karaba János
    Tel.: 06/30-629-6565
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  10. Budapest-Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia
    1172 Budapest, Hősök tere 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tampu-Ababei József plébános
    Tel.: 06 1 257-9427
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  11. Gyáli Tulipán Óvoda
    2360 Gyál, Tulipán u. 23.
    Képviselő: Kápolnásiné Sági Andrea
    Kapcsolattartó: Balogh Istvánné
    Tel.: 06/29-341-544
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  12. Ifjúsági Elsősegélynyújtók Országos Egyesülete (IFELORE)
    1105 Budapest, Előd u. 1.
    Képviselő: Mihályi László
    Kapcsolattartó: Tóth Ágnes
    Tel.: 06/30-357-4769
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  13. Százszorszép Napközi Otthonos Óvoda
    1086 Budapest, Szűz u. 2.
    Képviselő és kapcsolattartó: Csabainé Lampert Ágnes
    Tel.: 06 1 333-8173
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  14. Rózsadombi Kinizsi Hegymászó és Barlangkutató Sportegyesület
    (barlangászás, barlangtakarítás Dolgos Miklós tanár úrral)
    Hegymászó egyesület honlapja

  15. Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona
    2119 Pécel, Pesti út 2.
    Képviselő: Vancsó Ilona igazgató
    Kapcsolattartó: Fegyveres Emőke
    Tel.: 06/20-770-4636
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  16. Vadaskert Általános Iskola
    1119 Budapest, Rátz László u. 3-7.
    Képviselő és kapcsolattartó: Singer Ágnes
    Tel.: 06/30-975-2560
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  17. Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthon
    2143 Kistarcsa, Szent László út 2.
    Képviselő: Juhász Eszter
    Kapcsolattartó: Juhász Eszter, Tóth Emese
    Telefon: 06/20-824-8000
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  18. Inárcs Nagyközség Önkormányzata
    2365 Inárcs, Rákóczi út 4.
    Képviselő: dr. Gál Imre
    Kapcsolattartó: Ordasi Gábor
    Tel.: 0629-370-021
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  19. Budapest-Kőbányai Református Egyházközség
    1105 Budapest, Ihász u. 15.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szilágyi-Sándor András
    Tel: 06 1 261 2205
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  20. Ócsa Városi Polgárőrség
    2364 Ócsa, Arany János utca 13.
    Képviselő: Boros Tibor
    Kapcsolattartó: Inczeffy Zsuzsa
    Tel.: 06/20-910-6548
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  21. Csodacsalád Egyesület
    6421 Kisszállás, Marx u. 9.
    Képviselő és kapcsolattartó: Dr. Nagy Ágnes
    Tel.: 06/20-529-1143
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  22. Rákosmenti Mézeskalács Óvoda
    1171 Budapest Tanár u. 7.
    Képviselő: Szakadáti Tiborné
    Kapcsolattartó: Novák Henrietta
    Tel.: 06 1 257-3893
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  23. XVI. ker. Batthyány Ilona Általános Iskola
    1164 Budapest, Georgina u. 23.
    Képviselő: Dunavölgyi Illés Sándorné igazgató
    Kapcsolattartó: Ködös Emőke igazgatóhelyettes
    Tel.: 06/30-691-6100

  24. Német Nemzetiségi Óvoda-Konyha Gyermekvár
    2367 Újhartyán, Béla gödör 3.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kecskésné Rizmajer Ildikó
    Tel.: 06/20-934-6665
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  25. Leányfalu Tündérkert Óvoda
    2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13.
    Képviselő és kapcsolattartó: Horváthné Kócsy Andrea
    Tel: 06/70-613-9017
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  26. Inárcsi Polgárőr Egyesület
    2365 Inárcs, Tűzoltó u. 1.
    Képviselő és kapcsolattartó Kohári László
    Tel.:06/29-371-171
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  27. Pesterzsébeti Nemzetiségi Kétnyelvű Baross Óvoda
    1201 Budapest, Baross u. 79.
    Képviselő: Bélteczkyné Szende Hilda
    Kapcsolattartó: Harsányi Ildikó
    Tel: 06 1 289-0390
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  28. Budaőrsi Állatmenhely
    2040 Budaőrs, Lévai u. 34.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szilvási Tamás
    Tel.: 06/70-368-4841
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  29. Tündérkert Óvoda
    1144 Budapest, Kántorné sétány 9.
    Képviselő és kapcsolattartó: Fonó Józsefné
    Tel.: 06/70-675-1881
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  30. Varga Domokos Általános Művelődési Központ
    6090 Kunszentmiklós, Damjanich u.7.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tóth Gyuláné
    Tel.:06/76-351-344/15
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  31. Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola
    2315 Szigethalom, Thököly u. 37.
    Képviselő és kapcsolattartó: Egyed Jolán
    Tel.: 06/24-400-621
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  32. Felsőpakonyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
    2363 Felsőpakony, Zrinyi M. u. 36.
    Képviselő és kapcsolattartó: Dobosné Kerepeczki Mária
    Telefon: 06/20-929-9747
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  33. Kispesti Zöld Sziget Óvoda
    1193 Budapest, Csokonai u. 5.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kovácsné Halász Éva
    Telefon: 06-1-357-9314
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  34. „Kertváros” Szociális És Családvédelmi Központ
    2360 Gyál, Rákóczi u. 42-44.
    Képviselő és kapcsolattartó: Veres László
    Telefon: 06/29-345-485
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  35. Zöld Liget Óvoda
    1188 Budapest, Ady Endre u. 127.
    Képviselő és kapcsolattartó: Herpainé Ábrányi Dóra
    Telefon: 06/1-295-3698
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  36. Kőbányai Happy Dog Kutyaiskola
    1108 Budapest, Hangár u. 2.
    Képviselő és kapcsolattartó: Benke András
    Telefon: 06/30-205-6663
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  37. Olajág Otthonok
    1154 Budapest, Bánkút u. 67-69.
    Képviselő: Dr Klár András
    Kapcsolattartó: Kosikné Kukely Éva
    Telefon: 06/1-555-0600
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  38. Rákosmenti Napsugár Óvoda
    1173 Budapest, Földműves u. 2/b.
    Képviselő: Urbán Katalin
    Kapcsolattartó: Déri Tamásné
    Telefon: 06-1-258-3728
    e-mail: napsugar-óEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  39. Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda
    1116 Budapest, Albertfalva u. 9-13.
    Képviselő: Sédyné Esztergár Klára
    Kapcsolattartó: Gerséné Márkus Mária
    Telefon: 06/1-208-4030
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  40. Érdligeti Általános Iskola
    2030 Érd, Diósdi út 95-99.
    Képviselő: Vargáné Balogh Erika
    Kapcsolattartó: Szijártóné Somogyi Mónika
    Telefon: 06/23-375-592
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  41. Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola
    2241 Sülysáp, Malom u. 14-18.
    Képviselő: Horváth Attiláné
    Kapcsolattartó: Németh Péter
    Telefon: 06/29-435-040
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  42. Mocorgó Óvoda
    1181 Budapest, Szélmalom u. 29-31.
    Képviselő és kapcsolattartó: Takácsné Boda Erzsébet
    Telefon: 06/1-297-5223
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  43. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XVII. kerületi Tűzoltó Parancsnokság
    1173 Budapest, Bakancsos u. 1.
    Képviselő: Ribai László tű. őrnagy
    Kapcsolattartó: Ritter Zoltán tű. hadnagy, (helyettese: Csapó György tű őrnagy
    Telefon: 06/20-975-7266, 06/30-335-5795, hivatali: 459-2317
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  44. Dány Község Önkormányzata
    2118 Dány, Pesti út 1.
    Képviselő: Gódor Lajosné
    Kapcsolattartó: Bandúrné Gódor Ildikó
    Telefon: 06/28-597-130/1. mellék
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  45. Nagyközségi Könyvtár Dömsöd
    2344 Dömsöd, Béke tér 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Markóné Zöldág Ágnes
    Telefon: 06/24-519-711
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  46. Művelődési Központ és Könyvtár
    2316 Tököl, Kossuth L. u. 66.
    Képviselő és kapcsolattartó: Halász László
    Telefon: 06-24-510-905
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  47. Monori Tesz-Vesz Óvoda
    2200 Monor, Katona J. u. 26.
    Képviselő és kapcsolattartó: Seres Istvánné
    Telefon: 06/29-413-414
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  48. Napvirág Idősek Otthona
    2011 Budakalász, Klisovác u. 34.
    Képviselő és kapcsolattartó: Izsai Hajnalka
    Telefon: 06/20-390-4389
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  49. Bálint Ágnes Alapítvány
    2220 Vecsés, Barcsai u. 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Sárváry Andrásné Németh Ágnes
    Telefon: 06/20-383-4339, 06/29-350-676
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  50. Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
    1105 Kápolna tér 4.
    Képviselő: Sós Zsuzsanna
    Kapcsolattartó: Bertalan Éva
    Telefon: 06/30-569-2392
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  51. Laky Ilonka Általános Iskola
    2233 Ecser Rákóczi u. 1-3
    Képviselő: Arany Zsolt László
    Kapcsolattartó: Pappné Horváth Katalin
    Telefon: 06/29-335-164
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  52. Gádor Általános Iskola
    1222 Budapest, Gádor u. 101-105.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kenesei Anikó
    Telefon: 06/20-340-8262
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  53. Szigetbecse-Makád Általános Iskola
    2321 Szigetbecse, Makádi út 46-48.
    Képviselő: Raffay Béla
    Kapcsolattartó: Vég Alexandra
    Telefon: 06/24-513-521
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  54. Bálint Ágnes Óvoda
    2220 Vecsés, Toldy Ferenc u. 31.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szabó Gyuláné
    Telefon: 06/29-350-147
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  55. Gyömrő Város Önkormányzat, Mesevár, Varázskert- és Kastélydomb Óvoda
    2230 Gyömrő, Kossuth Ferenc u. 24.
    Képviselő: Szabó Judit
    Kapcsolattartó: Mihalik Márta
    Telefon: 06/29-331-443
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  56. Szivárvány Óvoda
    2440 Százhalombatta, Liszt F. stny. 12.
    Képviselő: Kovács Lajosné
    Kapcsolattartó: Tóthné Horváth Henrietta
    Telefon: 06/23-355-524
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  57. Napköziotthonos Óvoda
    2347 Bugyi, Sport u. 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Bálint Dezsőné
    Telefon: 06/29-348-664
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  58. Érdi Városi Polgárőr Egyesület
    2030 Érd, Fűtő u. 41.
    Képviselő: Pálházy Imre
    Kapcsolattartó: Macsotay Tibor
    Telefon: 06/30-200-0890
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  59. Gyúró Község Önkormányzata
    2464 Gyúró, Rákóczi u. 49.
    Képviselő: Tóth Béla
    Kapcsolattartó: Velner Tímea
    Telefon: 06/22-468-509
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  60. Alsónémedi Polgárőr Egyesület
    2351 Alsónémedi, Fő út 58.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kiss Miklós
    Telefon: 06/20-323-8743
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  61. Bagi Arany János Általános Iskola
    2191 Bag, Szent András u. 41.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szásziné Győri Éva
    Telefon: 06/28-504-155
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  62. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
    Észak-pesti Katasztrófavédelmim Kirendeltség
    IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
    1081 Budapest, Dologház út 1-3.
    Képviselő és kapcsolattartó: Béres Ferenc tű. százados tűzoltóparancsnok
    Telefon: 06/1-459-2304, 06/20-454-5204
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  63. Kincses Óvoda Kutyavári Tagóvoda
    2030 Érd, Kutyavári út 10.
    Képviselő és kapcsolattartó: Bács Istvánné
    Telefon: 06/20-331-3728
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  64. Napraforgó I.sz. Óvoda
    2310 Szigetszentmiklós, Kossuth L. u.4.
    Képviselő: Jámborné Miskolczi Éva
    Kapcsolattartó: Kőrösi Andrásné
    Telefon: 06/24-365-164
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  65. Váci Mihály Művelődési Ház
    2112 Veresegyház, Köves utca 14.
    Képviselő: Kelemenné Boros Zsuzsa
    Kapcsolattartó: Czibula Erika
    Telefon: 06/20-376-0691
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  66. Neptun Általános Iskola
    1158 Budapest, Neptun u. 58.
    Képviselő: Rónáné Helle Mária
    Kapcsolattartó: Kovács Adrienn
    Telefon: 06/1-418-3853
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  67. 3.sz. Óvoda
    2373 Dabas, Benedek E. u. 2.
    Képviselő: Tóth Szilvia
    Kapcsolattartó: Zsolnai Pálné
    Telefon: 06/29-367-234
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  68. Budapesti Rendőr-főkapitányság
    1139 Budapest, Teve u. 4-6.
    Képviselő: Bucsek Gábor r. dandártábornok
    Kapcsolattartó: Oláh-Paulon László r. alezredes
    Telefon: 06/20-956-2002
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  69. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár
    2335 Taksony, Fő út 89.
    Képviselő és kapcsolattartó: Maróti Ágnes
    Telefon: 06/24-477-367
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  70. Habakukk Alapítványi Óvoda
    1022 Budapest, Marczibányi tér 12.
    Képviselő és kapcsolattartó: Horváth Anna
    Telefon: 06/1-326-5613, 06/1-212-5788
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  71. Kassa Utcai Általános Iskola
    1185 Budapest, Kassa u. 175-181.
    Képviselő: Horváth Gábor
    Kapcsolattartó: Takács Zoltán
    Telefon: 06/1-292-1408
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  72. Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár
    2340 Kiskunlacháza, Kinizsi u. 1.
    Képviselő: Nemes-Nagy Anita
    Kapcsolattartó: Kovács Katalin
    Telefon: 06/20-569-7027
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  73. Zrumeczky Dezső Művelődési Ház és Könyvtár
    2365 Inárcs, Bajcsy-Zsilinszky út 94.
    Képviselő és kapcsolattartó: Turcsány Andrea
    Telefon: 06/29-370-481
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  74. WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány
    2252 Tóalmás, Kókai u. 2.
    Képviselő: Csikós Gábor
    Kapcsolattartó: Kádár László
    Telefon: 06/29-800-700 5706 m.
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  75. Zics Község Önkormányzata
    8672 Zics, Petőfi S.u.1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Nagy Jenő Józsefné
    Telefon: 06/84-585-002
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  76. Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola
    1118 Budapest, Törökugrató u. 15.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szolnoki Tamásné
    Telefon: 06/1-246-5341
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  77. Kármán József Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    2721 Pilis, Kávai út 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Malik Tamásné
    Telefon: 06/29-498-851
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  78. Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola
    2315 Szigethalom, Thököly u. 37.
    Képviselő: Egyed Jolán
    Kapcsolattartó: Vidáné Wéber Adrienn
    Telefon: 06/70-459-6795
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  79. Heim Pál Gyermekkórház
    1089 Budapest, Üllői út 86.
    Képviselő: Deák Edit
    Kapcsolattartó: Bolodárné Gaál Katalin
    Telefon: 06/30-740-0027
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  80. Róder Imre Városi Könyvtár
    2220 Vecsés, Telepi út 43.
    Képviselő: Vadászi Istvánné
    Kapcsolattartó: Balogh Barbara
    Telefon: 06/70-631-5222
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  81. Jókai Mór Városi Könyvtár
    2117 Isaszeg, Dózsa György utca 2.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kovács Dóra
    Telefon: 06/70-387-2695
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  82. Budapest IX. Kerületi Kosztolányi Dezső Általános Iskola
    1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 1.
    Képviselő: Dicső István
    Kapcsolattartó: Szebenszki Julianna
    Telefon: 06/1-282-6484
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  83. Ákombákom Óvoda
    1155 Tóth István út 98.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kissné Zachar Piroska
    Telefon: 36/1-418-1527
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  84. Budapest XXII. Kerületi Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
    1225 Budapest, Bartók Béla út 6.
    Képviselő: Szojka Andrea
    Kapcsolattartó: Rostássi Ildikó
    Telefon: 06/1-207-5866
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  85. Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
    2030 Érd, Bajcsy-Zsilinszky u. 19-21.
    Képviselő: Maitz Ferenc
    Kapcsolattartó: Kincses Katalin
    Telefon: 06/23-376-523
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  86. Egyesített Bölcsődei Intézmények
    Bóbita Bölcsőde
    1116 Budapest, Fonyód u. 3-5.
    Képviselő és kapcsolattartó: Schmidka Istvánni
    Telefon: 06/1-208-1909
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  87. Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola
    2120 Dunakeszi, Károly u. 23.
    Képviselő és kapcsolattartó: Czimmermann Judit
    Telefon: 06/27-547-820
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  88. Simándy József Általános Iskola
    2143 Kistarcsa, Ifjúság tér 3.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szabóné Magyari Ágnes
    Telefon: 06/28-470-390
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  89. Szülők és Segítők az Akadályozott Fiatalokért SZAFI
    2251 Tápiószecső, Árpád u. 106/a
    Képviselő és kapcsolattartó: Hajnal Antalné
    telefon: 06/70-422/1499
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  90. Pöttöm Óvoda
    2251 Tápiószecső, Rákóczi út 16.
    Képviselő: Kulik Tamásné
    Kapcsolattartó: Papné Mohácsi Mária
    telefon: 06/29-448-108
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  91. Óbudai Mesevilág Óvoda
    1039 Budapest, Bárczi Géza u. 1.
    Képviselő: Gólyáné Kaszás Erzsébet
    Kapcsolattartó: Cserép Jánosné
    Telefon: 06/1-243-1508
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  92. Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda
    2085 Pilisvörösvár, Rákóczi u. 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Juhászné Ligeti Katalin
    Telefon: 06/26-330-185
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  93. Kispesti Mese-Vár Óvoda
    1196 Budapest, Zrínyi u. 154.
    Képviselő és kapcsolattartó: Pékné Varga Katalin
    Telefon: 06/1-357-0049
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  94. Kőbányai Harmat Általános Iskola
    1104 Budapest, Harmat u. 88.
    Képviselő: Varga Ildikó
    Kapcsolattartó: Nagy Nikolett
    Telefon: 06/1-260-1817
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  95. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
    1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
    Képviselő: Dr. Fodor Péter főigazgató
    Kapcsolattartó: Goldoványi Zoltán könyvtárvezető
    Telefon: 06/1-411-5000
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  96. Falusi Nemzetiségi Óvoda
    2220 Vecsés, Fő út 83.
    Képviselő és kapcsolattartó: Schiszlerné Bakk Katalin
    Telefon: 06/29-350-310
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  97. „Csicsergő” Óvoda
    1096 Budapest, Thaly Kálmán u. 38.
    Képviselő és kapcsolattartó: Mártonné Tímár Eleonóra
    Telefon: 06/30-853-9587
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  98. Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
    2330 Dunaharaszti, Földvári u. 15.
    Képviselő: Karlné Purczeld Erika
    Kapcsolattartó: Vighné Bacsó Mónika
    Telefon: 06/30-554-5505
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  99. Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola
    1201 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22.
    Képviselő és kapcsolattartó: Varga Györgyi
    Telefon: 06/30-578-3010
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  100. Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola
    1092 Budapest, Bakáts tér 12.
    Képviselő: Bodó László
    Kapcsolattartó: Balázs Miklós
    Telefon: 06/1-217-0485
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  101. Budapest XVII. kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola
    1171 Budapest, Erzsébet krt. 56.
    Képviselő: Georgita Imre
    Kapcsolattartó: Zámbóné Kis Zsuzsanna
    Telefon: 06/20-457-5456
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  102. Jancsi és Juliska Óvoda
    2360 Gyál, Rákóczi u. 69.
    Képviselő és kapcsolattartó: Nagy Jánosné
    Telefon: 06/29-340-625
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  103. Bornemisza Péter Gimnázium
    1107 Budapest, Száva u. 1.
    Képviselő: Füzi Zoltán
    Kapcsolattartó: Turóczi Gábor
    Telefon: 06/1-431-0267
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  104. Vermes Miklós Általános Iskola
    1214 Budapest, Tejút u. 2.
    Képviselő: Tóth Ferencné
    Kapcsolattartó: Blazicsek Anikó
    Telefon: 06/70-634-0424
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  105. Kesjár Csaba Általános Iskola
    2040 Budaörs, Őszibarack u. 29.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tóth Krisztina
    Telefon: 06/23-415-607
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  106. Mende Polgárőrség Egyesület
    2235 Mende, Fő út 14.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gecser István
    Telefon: 06/30-931-6193
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  107. Érdligeti Általános Iskola
    2030 Érd, Diósdi út 95-99.
    Képviselő: Vargáné Balogh Erika
    Kapcsolattartó: Kávrán Ilona
    Telefon: 06/23-375-230
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  108. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség
    XIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

    1135 Budapest, Zsinór u. 8-12.
    Képviselő és kapcsolattartó: Hegyesi Árpád tű.őrnagy
    Telefon: 06/20-579-8027
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  109. Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár
    2194 Tura, Bartók Béla tér 3.
    Képviselő és kapcsolattartó: Seres Tünde
    Telefon: 06/30-638-4603, 06/28-580-581
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  110. Gyáli Ady Endre Általános Iskola
    2360 Gyál, Ady Endre u. 20.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gazdikné Kasa Csilla
    Telefon: 06/29-340-140
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  111. Történelmi Lovas Egyesület
    1038 Budapest, Ezüsthegy u. 28.
    Képviselő és kapcsolattartó: Juhász Dénes
    Telefon: 06/70-608-9433
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  112. Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola
    2344 Dömsöd, Széchenyi út 9.
    Képviselő és kapcsolattartó: Mészáros Pálné
    Telefon: 06/24-519-741
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  113. Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola
    2030 Érd, Törökbálinti út 1.
    Képviselő: Patkóné Séra Ilona
    Kapcsolattartó: Nonn Ilona
    Telefon: 06/23-372-647
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  114. III. sz. Összevont Óvoda
    1237 Budapest, Pistahegyi köz. 1.
    Képviselő: Ternesz Ferencné
    Kapcsolattartó: Bödő Attiláné
    Telefon: 06/1-283-0076
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  115. Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola
    2367 Újhartyán, Zrínyi u. 1.
    Képviselő: Sósné Lauter Adrien
    Kapcsolattartó: Kleineisel Erika
    Telefon: 06/29-372-168
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  116. Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola
    2310 Szigetszentmiklós, Kossuth Lajos u. 11.
    Képviselő: Noseda Tibor
    Kapcsolattartó: Engelhardtné Kálmán Éva
    Telefon: 06/20-519-2962
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  117. Négyszínvirág Óvoda
    2315 Szigethalom, Rákóczi Ferenc u. 145.
    Képviselő: Tasnádi Tünde
    Kapcsolattartó: Németh Erika
    Telefon: 06/24-407-609
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  118. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség
    XX. kerületi Tűzoltóparancsnokság
    1201 Budapest, Vörösmarty u. 13-15.
    Képviselő: Szabó Gyula tű.parancsnok
    Kapcsolattartó: Fülöp Tibor tű.alezredes tűzoltóparancsnok-helyettes
    Telefon: 06/1-459-2320

  119. Erdőszéle Óvoda
    1221 Budapest, Vöröskúti határsor 22.
    Képviselő és kapcsolattartó: Nádudvari Valéria
    Telefon: 06/70-638-9697
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  120. Csodálatos Világ Gyermek Alapítvány
    2060 Bicske, Vereckey u. 14.
    Képviselő és kapcsolattartó: Pötördiné Eigner Margit
    Telefon: 06/70-634-4577
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  121. Kispesti Arany Óvoda
    1191 Budapest, Arany János u. 15-17.
    Képviselő és kapcsolattartó: Párkány Imréné
    Telefon: 06/1-357-1863
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  122. Alsónémedi Polgármesteri Hivatal
    2351 Alsónémedi, Fő út 58.
    Képviselő és kapcsolattartó: dr. Percze Tünde jegyző
    Telefon: 06/30-861-7037
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  123. Pest Megyei Rendőrkapitányság
    1139 Budapest, Teve u. 4-6.
    Képviselő: dr. Mihály István r.dandártábornok, megyei főkapitány
    Kapcsolattartó: Pálfi-Szilágyi Natália r.főtörzsőrmester
    Telefon: 06/23-365-007
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  124. Inárcs Községi Önkormányzat
    Zrumeczky Dezső Művelődési Ház és Könyvtár
    2365 Inárcs, Bajcsy-Zsilinszky út 94.
    Képviselő és kapcsolattartó: Turcsány Andrea
    Telefon: 06/30-680-1519
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  125. Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal
    2000 Szentendre, Városház tér 3.
    Képviselő: Dr. Gerendás Gábor
    Kapcsolattartó: Soltész Emese
    Telefon: 06/20-393-0150
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  126. Isaszegi Bóbita Óvoda
    2117 Isaszeg, Vadász u. 2.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szabóné Kiss Márta
    Telefon: 06/28-495-206
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  127. Budapest XVII kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola
    1171 Budapest, Sisakos sáska u. 3.
    Képviselő: Petrőczy Tibor
    Kapcsolattartó: Kántor Zoltán
    Telefon: 06/1-258-2784
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  128. Páneurópa Általános Iskola
    1238 Budapest, Táncsics Mihály u. 25-33.
    Képviselő és kapcsolattartó: Keszthelyi Zoltán
    Telefon: 06/1-287-1737
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  129. Brassó Utcai Általános Iskola
    1182 Budapest, Brassó u. 1.
    Képviselő: Tasnádi András
    Kapcsolattartó: Bucsek Noémi
    Telefon: 06/1-291-8323
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  130. Monor Katasztrófavédelmi Kirendeltség
    2200 Monor, Péteri u. 25.
    Képviselő: Gere Imre tű.ezredes
    Kapcsolattartó: Magyarfiné Kecskeméti Anita tű.alez.
    Telefon: 06/29-610-025
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  131. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
    1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
    Képviselő: Morva Emília
    Kapcsolattartó: Meszleny Eszter
    Telefon: 06/30-722-5452
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  132. Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete
    2120 Dunakeszi, Verseny u. 12.
    Képviselő: Gerzsenyi István megyei igazgató
    Kapcsolattartó: Lovászi Anett
    Telefon: 06/70-933-8635
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  133. Óbudai Meseerdő Óvoda
    1035 Budapest, Váradi u. 9-11.
    Képviselő és kapcsolattartó: Dr. Kovács Antalné
    Telefon: 06/1-368-8126
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  134. Belváros-Lipótváros Bp. Főv. V. ker.Önk. Polgármesteri Hivatal
    1051 Budapest, Erzsébet tér 4.
    Képviselő: Dr. Sélley Zoltán jegyző
    Kapcsolattartó: Dr. Mezei-Szabó Anett
    Telefon: 06/1-872-7363
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  135. Platánfa Óvoda
    5233 Tiszagyenda, Ady Endre u. 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Balogh Edina
    Telefon: 06/56-439-125
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  136. Benedek Elek Óvoda – Csicsergő Tagóvoda
    2051 Biatorbágy, Fő u. 61.
    Képviselő: Hingyiné Molnár Ildikó
    Kapcsolattartó: Gálffyné Koós Ildikó
    Telefon: 06/23-310-095
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  137. Pátyi Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
    2071 Páty, Iskola u. 16.
    Képviselő: Boriné Mátyus Gyöngyi
    Kapcsolattartó: Borza Edit
    Telefon: 06/20-484-9396
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  138. Kispesti Napraforgó Óvoda
    1193 Budapest, Kazinczy u. 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Bauer Miklós
    Telefon: 06/1-357-3420
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  139. Nefelejcs Napközi Otthonos Központi Óvoda és Manóvár Bölcsőde
    2364 Ócsa, Dózsa Gy. tér 1.
    Képviselő: Szűcs Jánosné
    Kapcsolattartó: Assenbrenner Istvánné
    Telefon: 06/20-254-2393
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  140. Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola
    2083 Solymár, Templom tér 16.
    Képviselő: Zolcsák István
    Kapcsolattartó: Bertáné Hajdú Mária
    Telefon: 06/26-560-812
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  141. Érdi Bolyai János Általános Iskola
    2030 Érd, Erzsébet u. 26-32.
    Képviselő: Baranyi Teréz
    Kapcsolattartó: Gajdó Gizella
    Telefon: 06/23-3665-023
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  142. Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet
    1051 Budapest, Arany János u. 31.
    Képviselő: Buncsik Ildikó
    Kapcsolattartó: Tóth Tibor
    Telefon: 06/70-933-8651
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  143. Budapest XVI. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
    1161 Budapest, Csömöri út 20.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tóth András
    Telefon: 06/1-406-4001
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  144. Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola
    2220 Vecsés, Fő út 90-92.
    Képviselő: Gyurákiné Sárdi Krisztina
    Kapcsolattartó: Filipszki Ágnes
    Telefon: 06/29-351-347
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  145. Kerepesi Napközi-otthonos Óvoda
    2144 Kerepes, Szabadság út 260.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tajtai Krisztina
    Telefon: 06/20-559-8927
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  146. Karácsony Sándor Általános Iskola
    1211 Budapest, Rákóczi Ferenc út 106-108.
    Képviselő: Zádorvölgyiné Szabó Ildikó
    Kapcsolattartó: Keszi-Harmath Eszter
    Telefon: 06/30-910-2124
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  147. Óbudai Egyesített Bölcsődék Kerék Bölcsőde
    1035 Budapest, Kerék u. 12-14.
    Képviselő: Horváth Józsefné
    Kapcsolattartó: Enyedi-Seres Erzsébet
    Telefon: 06/1-388-9527
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  148. Vasadi Bölcsőde
    2211 Vasad, Bem u. 92.
    Képviselő és kapcsolattartó: Vörös Gábor Zoltánné
    Telefon: 06/30-221-5973
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  149. Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Szarka Tagóvoda
    Budapest, 1213, Szarka u. 8-10.
    Képviselő és kapcsolattartó: Fórisné Juhász Marianna
    Telefon: 06/1-276-6910
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  150. Napraforgó Egyesített Óvoda Pitypang Tagóvodája
    1087 Budapest, Százados út 14.
    Képviselő és kapcsolattartó: Váradiné Orosz Ágnes
    Telefon: 06/20-263-2129
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  151. Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola
    1106 Budapest, Maglódi út 8.
    Képviselő: Hajnal Sándor
    Kapcsolattartó: Mózes Bálint
    Telefon: 06/1-261-8695/137
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  152. Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola
    1191 Budapest, Berzsenyi u. 8.
    Képviselő: Bihari Péter
    Kapcsolattartó: Nagyné Bonyár Edit
    Telefon: 06/1-282-8299
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  153. Ferencvárosi Csicsergő Óvoda
    1096 Budapest, Thaly Kálmán u. 38.
    Képviselő: Vajasné Kabarec Ágnes
    Kapcsolattartó: Leszkó Gabriella
    Telefon: 06/30-311-7694
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  154. Dányi Bóbita Szociális és Gyermekjóléti lapszolgáltatási Központ
    2118 Dány, Szabadság út 8-12.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gálné Czeglédi Henrietta
    Telefon: 06/30-509-2522
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  155. Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ
    1118 Budapest, Kondor Béla sétány 17.
    Képviselő: Madarassy Judit
    Kapcsolattartó: Lemák Andrea
    Telefon: 06/20-499-4090
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  156. Újbudai Idősek Háza
    1115 Budapest, Fraknó u. 7.
    Képviselő: dr. Cseriné Demény Annamária
    Kapcsolattartó: Krausz Sádorné
    Telefon: 06/70-669-4649
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  157. XXII. Kerületi Egyesített Óvoda Zöldecske Tagóvoda
    1221 Budapest, Ják u. 44-46.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gyenesné Nagy Edit
    Telefon: 06/20-349-9247
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  158. Üllő Polgárőr és Bűnmegelőzési Egyesület
    2225 Üllő, Malom u. 2.
    Képviselő és kapcsolattartó: Veres Csaba
    Telefon: 06/30-621-7582
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  159. Pitypang Művészeti Óvoda
    1039 Budapest, Hunyadi u. 8-10.
    Képviselő és kapcsolattartó: Jurisitsné Paulicska Zsuzsanna
    Telefon: 06/1-368-9050
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  160. Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület (SZAKE)
    1068 Budapest, Rippl-Rónai út 26.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szucsik Ágnes
    Telefon: 06/20-474-8642
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  161. Rákosmenti Piroska Óvoda
    1171 Budapest, Pesti út 368.
    Képviselő és kapcsolattartó: Dr. Molnárné Bán Ildikó
    Telefon: 06/1-258-1665
    e-mail: óEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  162. Budapest XVIII. Kerületi Kondor Béla Általános Iskola
    1181 Budapest, Kondor Béla sétány 7.
    Képviselő és kapcsolattartó: Vida Béla
    Telefon: 06/1-290-3475
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  163. Érdi Szivárvány – Tusculanum Tagóvodája
    2030 Érd, László tér 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Varga Hajnalka
    Telefon: 06/23-365-504
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  164. Gloriett Sportiskolai Általános Iskola
    1186 Budapest, Tövishát u. 8.
    Képviselő és kapcsolattartó: Timotityné Sibalin Hajnalka
    Telefon: 06/1-294-4153
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  165. Tököli Weöres Sándor Általános Iskola
    2316 Tököl, Aradi u. 56.
    Képviselő: Giczi Miklós
    Kapcsolattartó: Matics Istvánné
    Telefon: 06/24-531-865
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  166. Szentendrei Református Óvoda
    2000 Szentendre, Vasúti villasor 15.
    Képviselő: Bene Andrásné
    Kapcsolattartó: Izsóné Chromcsik Ildikó
    Telefon: 06/20-596-5508
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  167. Merkapt Maraton Team Sportegyesület
    1106 Budapest, Maglódi út 14/B.
    Képviselő: Fülöp Miklós
    Kapcsolattartó: Gimesi Krisztina
    Telefon: 06/1-450-0868
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  168. Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ
    1144 Budapest, Füredi park 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Müller Bernadett
    Telefon: 06/70-392-0303
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  169. Gyöngyösi Polgárőr Egyesület
    3200 Gyöngyös, Szent László út 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Huszár András
    Telefon: 06/30-983-7967
    e-mail: -

  170. Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
    1052 Budapest, Deák Ferenc u. 17. I. emelet
    Képviselő: Kaposi Dorka
    Kapcsolattartó: Molnár Krisztina
    Telefon: 06/1-266-0482
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  171. Bajna Község Önkormányzata
    2525 Bajna, Kossuth Lajos u. 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Pallagi Tibor
    Telefon: 06/33-506-110
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  172. Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
    2051 Biatorbágy, Mester u. 2.
    Képviselő és kapcsolattartó: Lieber Mód Lászlóné
    Telefon: 06/23-534-590
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  173. Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola
    1188 Budapest, Kapocs u. 56.
    Képviselő: Láda Erika
    Kapcsolattartó: Ricska Sándor
    Telefon: 06/1/295-4629
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  174. Dunaharaszti Mese Óvoda
    2330 Dunaharaszti, Temető u. 26.
    Képviselő: Tóthné Szatmári Ágnes
    Kapcsolattartó: Hirschné Fenyves Anita
    Telefon: 06/24-531-761
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  175. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
    Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség
    XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
    1191 Üllői út 235.
    Képviselő: Tordai László tű. őrnagy parancsnok
    Kapcsolattartó: Samú Zoltán tűzoltóparancsnok-helyettes
    Telefon: 06/1-459-2319

  176. BGSZC Szily Kálmán Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
    1097 Budapest, Timót u. 3.
    Képviselő: Fábián Zoltán
    Kapcsolattartó: Sztanó István
    Telefon: 06/1-505-4305
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  177. Dél-Kelenföldi Óvoda Cseperedő telephely
    1119 Budapest, Albert u. 28.
    Képviselő és kapcsolattartó: Varga Katalin
    Telefon: 06/1-204-9498
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  178. Ambrus Óvoda
    1047 Budapest, Ambrus Zoltán u. 2.
    Képviselő: Markoja Zsuzsanna
    Kapcsolattartó: Köpe Krisztina
    Telefon: 06/1-370-9034
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  179. Szabó Magda Városi és Iskolai Könyvtár
    2144 Kerepes, Szabadság u. 242.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kira Krisztina
    Telefon: 06/20-559-8917
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  180. Alattyán Község Önkormányzata
    5142 Alattyán, Szent István tér 1.
    Képviselő: Koczkás Gábor
    Kapcsolattartó: Tóth Ildikó
    Telefon: 06/57-561-011/3 mellék
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  181. Pest MKI Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség
    2030 Érd, Fehérvári út 79/a
    Képviselő: Sallai László tű.alezredes
    Kapcsolattartó: Csordás László tű.alezredes
    Telefon: 06/20-981-0186
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  182. Pilisi Polgárőr Egyesület
    2721 Pilis, Arany J. u. 43.
    Képviselő: Gila Zoltán
    Kapcsolattartó: Németh István
    Telefon: 06/20-665-2690
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  183. Albertirsai Napsugár Óvoda
    2730 Albertirsa, Pesti u. 29.
    Képviselő: Farkas Péterné
    Kapcsolattartó: Ocsenásné Berkes Mónika
    Telefon: 06/53-370-177
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  184. Pilisszántói Polgármesteri Hivatal
    2095 Pilisszántó, Kossuth Lajos u. 92.
    Képviselő és kapcsolattartó: dr. Dinnyés Viktória jegyző
    Telefon: 06-26-349-558
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  185. Pátyolgató Óvoda
    2071 Páty, Rákóczi u. 19.
    Képviselő és kapcsolattartó: Demény Erika
    Telefon: 06-23-343-451
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  186. Pestszentlőrinci Hétszínvirág Óvoda
    1182 Budapest, Halom út 113/a.
    Képviselő és kapcsolattartó: Böröczki Zoltánné
    Telefon: 06/1-290-9622
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  187. Cegléd Katasztrófavédelmi Kirendeltség
    2700 Cegléd, Széchenyi út 24-26.
    Képviselő: Nagy Péter tűzoltó alezredes
    Kapcsolattartó: Huszár-Madarász Zsuzsanna tű. alezredes
    Telefon: 06/20-271-2712
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  188. XXII. Kerületi Egyesített Óvoda Leányka tagóvoda
    1221, Budapest, Leányka u. 40.
    Képviselő: Horváthné Fűkő Zsuzsanna
    Kapcsolattartó: Homoki Olga
    Telefon: 06/1-229-1304
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  189. Ostorosért Polgárőr Egyesület
    3326 Ostoros, Szent István tér 2.
    Képviselő és kapcsolattartó: Molnár Lajos
    Telefon: 06/30-621-0663
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  190. Észak-Kelenföldi Óvoda
    1119 Budapest, Tétényi út 46-48.
    Képviselő és kapcsolattartó: Vighné Dán Irén
    Telefon: 06/1-204-0851
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  191. Monori Tankerületi Központ PE2801 Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola
    2360 Gyál, Kossuth L. u. 48-52.
    Képviselő és kapcsolattartó: Ormosné Surányi Katalin
    Telefon: 06/29-340-236
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  192. Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola
    1203 Budapest, Lajtha L. u. 5-7.
    Képviselő és kapcsolattartó: Őrfi Krisztina
    Telefon: 06/30-367-6282
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  193. Magyar Nemzeti Múzeum
    1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
    Képviselő: Varga Benedek
    Kapcsolattartó: Vattay Liliána
    Telefon: 06/1-327-7700/346
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  194. Pesterzsébeti Nyitnikék Óvoda, Békaporonty Tagóvoda
    1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 3.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tóthné Oroszlán Erzsébet
    Telefon: 06/20-489-9938
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  195. Brassó Utcai Általános Iskola
    1182 Budapest, Brassó u. 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tasnádi András
    Telefon: 06/1-291-8323
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  196. Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ
    2234 Maglód. Fő út 24.
    Képviselő és kapcsolattartó: Mayerné Lénárd Aranka
    Telefon: 06/29-325-156
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  197. Kőbányai Aprók Háza Óvoda
    1108 Újhegyi sétány 5-7
    Képviselő és kapcsolattartó: Gyéressy Éva
    Telefon: 06/30-699-5658
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  198. Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    2310 Szigetszentmiklós, Tököli u. 19.
    Képviselő és kapcsolattartó: Lázár Gergő
    Telefon: 06/24-530-980
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  199. Ebremény Kutyavédő Egyesület
    1107 Budapest, Somfa köz 13.
    Képviselő: Simon Lászlóné
    Kapcsolattartó: Győrffy Viktória
    Telefon: 06/30-444-1682
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  200. Vasas Központi Könyvtár Alapítvány
    1086 Budapest, Magdolna u. 5-7
    Képviselő és kapcsolattartó: Mátraházi Zsuzsanna
    Telefon: 06/1-313-6250
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  201. Gyáli Tátika Óvoda
    2360 Gyál, Bartók Béla u. 52.
    Képviselő: Németh Istvánné
    Kapcsolattartó: Nyulné Mátyás Mónika
    Telefon: 06/30-554-2887
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  202. Pilisi Gyermekotthon, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola
    2721 Pilis, Kossuth L. út 31.
    Képviselő: Kröpfl Mihályné
    Kapcsolattartó: Vozár Sándorné
    Telefon: 06/29-696-123
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  203. Szobi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központ
    2628 Szob, Árpád u. 17.
    Képviselő és kapcsolattartó: Paluch Anita
    Telefon: 06/70-442-6678
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  204. Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola
    2336 Dunavarsány, Árpád u. 12.
    Képviselő: Vas Zoltánné
    Kapcsolattartó: Mekler Andrea
    Telefon: 06/24-511-150
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  205. Zuglói Napraforgó Óvoda
    1145 Budapest, Újvidék sétány 3-5.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gellér Orsolya
    Telefon: 06/1-363-5290
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  206. Gubányi Károly Általános Iskola
    2721 Pilis, Kossuth Lajos út 30.
    Képviselő és kapcsolattartó: Krizsánné Turcsányi Marianna
    Telefon: 06/29-498-123
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  207. XVI. Kerületi Kertvárosi Egyesített Bölcsőde, Szivárvány Bölcsőde
    1163 Budapest, Cziráki u. 22.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kator Judit
    Telefon: 06/1-403-7368
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  208. Sülysápi Csicsergő Óvoda
    2241 Sülysáp, Vasút u. 88.
    Képviselő: Bálint Sándorné
    Kapcsolattartó: Cseri Péterné
    Telefon: 06/30-441-9301
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  209. Dunavarsány és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
    2336 Dunavarsány, Árpád u. 13.
    Képviselő és kapcsolattartó: Solymosi Erika
    Telefon: 06/24-483-352
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  210. Magyarországi Református Egyház
    1146 Budapest, Abonyi u. 21.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gér András
    Telefon: 06/1-460-0714
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  211. Kis-Forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
    2074 Perbál, Hősök tere 2.
    Képviselő és kapcsolattartó: Bors Andrea
    Telefon: 06/26-370-036
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  212. Újlengyel Község Önkormányzata, Újlengyeli Közös Önkormányzati Hivatal
    2724 Újlengyel, Kossuth L. u. 69.
    Képviselő: Petrányi Tamás
    Kapcsolattartó: Komjáti Rozália
    Telefon: 06/29-385-131/15
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  213. Tóalmás Község Önkormányzata
    2252 Tóalmás, Fő tér 13.
    Képviselő: Kovács Magdolna
    Kapcsolattartó: Mezeiné Kovács Margit
    Telefon: 06/70/362-3233
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  214. Olajág Otthonok
    1154 Budapest, Bánkút u. 67-69.
    Képviselő: Szirmai Viktor
    Kapcsolattartó: Karácsony Péter
    Telefon: 06/70-371-5526
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  215. Bogáncs Kutyamenhely
    2500 Esztergom, Csapási dűlő 0362
    Képviselő és kapcsolattartó: Pálmai Andrea
    Telefon: 06/30-235-2795
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  216. Pestszentlőrinci Mocorgó Óvoda
    1181 Budapest, Szélmalom u. 29-31.
    Képviselő és kapcsolattartó: Takácsné Boda Erzsébet
    Telefon: 06/1-297-5223
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  217. Kőbányai Fekete István Általános Iskola
    Budapest, Harmat u. 196-198.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szilágyiné Eichler Katalin
    Telefon: 06/1-260-2136
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  218. Délegyházi Napsugár Óvoda
    2337 Délegyháza, Árpád u. 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Darabos Zsuzsanna
    Telefon: 06/24/212-070
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  219. Kőbányai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
    1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.-
    Kepviselő: Sándor Zoltán
    Kapcsolattartó: Nagy Péterné Edényi Csilla
    Telefon: 06/30-250-2590
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  220. Rákosmenti Micimackó Óvoda
    1172 Budapest, Diadal u. 58-64.
    Képviselő: Kovácsné Pálvölgyi Gabriella
    Kapcsolattartó: Koncz Józsefné
    Telefon: 06/1-257-7263
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  221. Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola
    1106 Budapest, Jászberényi út 89.
    Képviselő és kapcsolattartó: Beneiné Kiss Katalin
    Telefon: 06/1-262-7252
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  222. Kerepesi Babaliget Bölcsőde
    2144 Kerepes, Alföldi u. 58.
    Képviselő és kapcsolattartó: Körmöczi Krisztina
    Telefon: 06/20-559-8912
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  223. Szent Korona Általános Iskola
    1155 Budapest, Szent Korona útja 5.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gressó Tiborné
    Telefon: 06/1-307-0008
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  224. Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
    2143 Kistarcsa, Ifjúság tér 3.
    Képviselő: Jutasi-Varró Diána Ildikó
    Kapcsolattartó: Mihókné Nyikos Edit
    Telefon: 06/30-295-2997
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  225. Fillér Utcai Általános Iskola
    1022 Budapest, Fillér u. 70-76
    Képviselő: Kerekes Zsolt Zoltán
    Kapcsolattartó: Mélyvölgyiné Pintér Julianna
    Telefon: 06/30-393-8064
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  226. Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola
    2400 Dunaújváros , Köztársaság u. 14.
    Képviselő: Tóth Györgyné
    Kapcsolattartó: Tatár Edina
    Telefon: 06/25-413-335
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  227. Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
    1222 Budapest, Árpád u. 2.
    Képviselő: Klinda Zsuzsanna
    Kapcsolattartó: Dékány Tamásné
    Telefon: 06/1-482-0054
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  228. Kézdi – Vásárhelyi Imre Általános Iskola
    2822 Szomor, Mátyás király u. 8-10.
    Képviselő és kapcsolattartó: Orosz Attila
    Telefon: 06/34-580-512
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  229. BGSZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma
    1095 Budapest,, Mester u. 56-58.
    Képviselő: Harmath Zsolt
    Kapcsolattartó: Kovács Kitti
    Telefon: 06/1-215-4140/106
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  230. Magyar Vöröskereszt, Pest Megyei Szervezete
    1119 Budapest, Bikszádi u. 43.
    Képviselő: Diesnes Rita Anikó
    Kapcsolattartó: Lovászi Anett
    Telefon: 06/70-933-8635
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  231. Albertirsai Kistérségi Szociális Segítőház
    2730 Albertirsa, Dózsa Gy. u. 23.
    Képviselő és kapcsolattartó: Györe Zsuzsanna
    Telefon: 06/20-389-8054
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  232. Isaszegi Hétszínvirág Óvoda
    Isaszeg, Madách u. 11.
    Képviselő és kapcsolattartó: Skultétiné Pál Judit
    Telefon: 06/28-582-231
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  233. Ifjú Táncosokért Alapítvány
    2119 Pécel, Tompa u. 12.
    Képviselő: Hegedűs Zoltán
    Kapcsolattartó: Pálné Zsadányi Tünde
    Telefon: 06/30-975-1617
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  234. Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskola
    2370 Dabas, Iskola u. 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tamás Roland
    Telefon: 06/70-490-4511
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  235. Újlak Utcai Általános Iskola
    1173 Budapest, Újlak u. 110.
    Képviselő: Sarkadi Nagy Adrien
    Kapcsolattartó: Osztertág Jánosné
    Telefon: 06/1-257-3998
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  236. Kőbányai Bóbita Óvoda
    1102 Budapest, Halom u. 7/b.
    Képviselő és kapcsolattartó:Blattner Edit
    Telefon: 06/1/262-8163
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  237. Makád Község Önkormányzat
    2322 Makád, Kossuth Lajos u. 52.
    Képviselő és kapcsolattartó: Baski Gábor
    Telefon: 06/24-482-096
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  238. Váci Mihály Katolikus Általános Iskola
    2760 Nagykáta, Vadász u. 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Dr. Molnár István
    Telefon: 06/29-440-359
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  239. Önkéntes Polgárőr Egyesület Albertirsa
    2730 Albertirsa, Iskola u. 5.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szemők István
    telefon: 06/70-425-6899
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  240. Dobó Sándor Óvoda
    2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3.
    Képviselő: Orosné Dávid Ildikó
    Kapcsolattartó: Szabóné Markó Katalin
    Telefon: 06/20-569-7031
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  241. Boldogasszony Községi Önkormányzat
    7937 Boldogasszonyfa, Kossuth u. 24.
    Képviselő és kapcsolattartó: Neiczerné Jaksa Szilvia
    Telefon: 06/20-229-7333
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  242. Tóalmási Mesevár Óvoda és Konyha
    2252 Tóalmás, József A. u. 8-10.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gerhardtné Laczkó Katalin
    Telefon: 06/29-426-365
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  243. Biatorbágyi Benedek Elek Óvoda
    2051 Biatorbágy. Fő u. 61.
    Képviselő és kapcsolattartó: Hingyiné Molnár Ildikó
    Telefon: 06/23-310-301
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  244. Nagylóci Polgárőr Egyesület
    3175 Nagylóc, Március 15. tér 4.
    Képviselő és kapcsolattartó: Hegedűs Sándor
    Telefon: 06/30-967-5999
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  245. Érdi Szivárvány Óvoda
    2030 Érd, Hegesztő u. 2-8.
    Képviselő: Vincze Beáta
    Kapcsolattartó: Inczéné Papp Márta
    Telefon: 06/23-372-506
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  246. Csömöri Állatvédő Civil Szervezet
    2140 Csömör, József Attila z. 6/a
    Képviselő és kapcsolattartó: Halász Barbara
    Telefon: 06/30-368-2682
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  247. Pomázi Tűzoltó Egyesület
    2013 Pomáz, Fáy András u. 51.
    Képviselő: Leidinger István
    Kapcsolattartó: Molnár Attila
    Telefon: 06/26-325-123
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  248. MRE Bethesda Gyermekkórház
    1146 Budapest, Bethesda u. 3-5.
    Képviselő: Bencze János
    Kapcsolattartó: Reményi Imre
    Telefon: 06/30-566-1549
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  249. Gombai Gólyafészek Óvoda és Mini Bölcsőde
    2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tóthné Szegedi Judit
    Telefon: 06/29-433-783
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  250. Rákoscsabai Református Egyházközség Betlehem Óvodája
    1171 Budapest, Péceli út 197.
    Képviselő és kapcsolattartó: Nagyné Szikszai Katalin
    Telefon: 06/1-258-9787
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  251. Gyermekeinkért Alapítvány
    2454 Iváncs, Fő u. 61.
    Képviselő: Pletserné Hufnágel Mária
    Kapcsolattartó: Nagy Katalin
    Telefon: 06/30-633-9936
    e-mail: gyermekeinkertalapíEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  252. Forrás Művelődési Ház
    2144 Kerepes, Templom u. 3.
    Képviselő és kapcsolattartó: Hajdú Zsófia Csenge
    Telefon: 06/20-559-8921
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  253. Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtár
    2457 Adony, Rákóczi u. 28.
    Képviselő: Kozmér Amanda
    Kapcsolattartó: Stanczelné Nagy Piroska
    Telefon: 06/25-230-056
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  254. Dél-Kelenföldi Óvoda – Cseperedő Óvoda
    1119 Lecke u. 15-19.
    Képviselő és kapcsolattartó: Varga Katalin
    Telefon: 06/1-204-9498
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  255. Kispesti Zöld Ágacska Óvoda
    1191 Budapest, Berzsenyi u. 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szegediné Török Tünde
    Telefon: 06/1-282-9842
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  256. Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola
    1171 Budapest, Szánthó Géza u. 60.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gazdag László
    Telefon: 06/70-682-4271
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  257. Szabó Magda Nagyközségi Könyvtár és Teleház
    2254 Szentmártonkáta, Rákóczi u. 54.
    Képviselő és kapcsolattartó: Benéné Árvai Erika
    Telefon: 06/29-463-159
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  258. Alsónémedi Községért Közalapítvány
    2351 Alsónémedi, Fő út 58.
    Képviselő és kapcsolattartó: Dr. Nagy Vilmos
    Telefon: 06/70-381-1722
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  259. Mogyoródi Közhasznú Polgárőr Egyesület
    2146 Mogyoród, Dózsa György u. 48.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kiss Gábor
    Telefon: 06/30-208-5468
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  260. Gyermekétkeztetési Alapítvány
    1203 Budapest, Mária u. 3.
    Képviselő: Kromek Henriett
    Kapcsolattartó: Dudás Mária
    Telefon: 06/30-451-5002
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  261. Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda
    1231 Budapest, Baross u. 79-81.
    Képviselő és kapcsolattartó: Harsányi Ildikó
    Telefon: 06/30-825-6933
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  262. Innova Szociális Innovációs és Képzési Alapítvány
    1085 Budapest, József körút 48.
    Képviselő: Veres Annamária
    Kapcsolattartó: Papp Edina
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  263. Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány
    8086 Felcsút, Fő u. 176.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szabó Péter
    Telefon: 06/20-558-1110
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  264. Közös Esély Egyesület
    1196 Budapest, Batthány u. 173.
    Képviselő és kapcsolattartó: Balogh Elek
    Telefon: 06/70-395-7087
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  265. Piliscsaba Plébánia
    2081 Piliscsaba, Templom tér 12.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szilágyi Szabolcs
    Telefon: 06/30-611-1296
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  266. Budapesti Művelődésin Központ
    1119 Budapest, Etele út 55/A
    Képviselő: Marsi László
    Kapcsolattartó: Pongrácz Éva
    Telefon: 06/1-371/2787
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  267. Lőrincz Szabadidő Egyesület
    1182 Budapest, Óhuta u. 58.
    Képviselő: Hörl Kálmán
    Kapcsolattartó: Eszes János
    Telefon: 06/20-232-3823
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  268. Szent Borbála Kórház
    2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77.
    Képviselő és kapcsolattartó: Hérics Anita
    Telefon: 06/34-515-488/106
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  269. Sport és Művésztehetség Gondozó Alapítvány
    1145 Budapest, Jávorka Ádám u. 33.
    Képviselő és kapcsolattartó: Lukács Erika
    Telefon: 06/20-973-4554
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  270. Váci Irgalmasrendi Kórház
    2600 Vác, Március 15. tér 7-9.
    Képviselő: Tari Zsolt (mb. igazgató)
    Kapcsolattartó: Korbely Krisztina
    Telefon: 06/20-914-7129
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  271. Fedák Sári Színház
    1239 Budapest, Szitás u. 112.
    Képviselő: Sárkány Krisztián Miklós
    Kapcsolattartó: Sárkány Erika
    Telefon: 06/70-671-9424
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  272. Dunaharaszti Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
    2330 Dunaharaszti, Andrássy út 14.
    Képviselő és kapcsolattartó: Andó Réka
    Telefon: 06/24-531-341
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  273. Fut a Haraszti
    2330 Dunaharaszti, Baktay E. u. 5.
    Képviselő és kapcsolattartó: dr. Györgyi Katalin
    Telefon: 06/20-495-23020
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  274. Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány
    2364 Ócsa, Újerdő u. 33.
    Képviselő és kapcsolattartó: Merza-Nagy Rita
    Telefon: 06/20-340-4274
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  275. Solti Református Egyházközség
    6320 Solt, Kossuth Lajos u. 67.
    Képviselő és kapcsolattartó: Váradi Péter református lelkész
    Telefon: 06/20-443-7901
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  276. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság - Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség
    XIV. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

    1149 Budapest, Egressy út 114.116.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kovács Zoltán tűzoltó ezredes
    Telefon: 06/1-459-4121

  277. Rákosmenti Testedző kör
    1171 Péceli út 144.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szakál Béla
    Telefon: 06/30-940-6225
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  278. Idesüss Óvoda
    1108 Budapest, Sütöde u. 4.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szarkáné Fazekas Tünde
    Telefon: 06/70-622-1665
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  279. Budapest Főváros XV. kerületi Polgármesteri Hivatal
    1153 Budapest, Bocskai u. 1-3.
    Képviselő: dr. Filipsz Andrea
    Kapcsolattartó: Nábrádi Pálné
    Telefon: 06/1-305-3150
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  280. Biatorbágyi Általános Iskola
    2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6.
    Képviselő és kapcsolattartó: Czifra Zsuzsanna
    Telefon: 06/30-460-1169
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  281. Pilisi Labdarúgó Klub
    2721 Pilis, Dózsa György út 33.
    Képviselő és kapcsolattartó: Lengyel Zoltán
    Telefon: 06/30-274-0462
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  282. Terézvárosi Egyesített Bölcsődék
    1068 Budapest, Dózsa György út 104.
    Képviselő: Horváth Zoltánné
    Kapcsolattartó: Németh Éva
    Telefon: 06/1-312-5068
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  283. Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda
    22220 Vecsés, Fő út 83.
    Képviselő és kapcsolattartó: Vargyasné Bakonyi Ildikó
    Telefon: 06/30-649-4542
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  284. Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Nagyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
    1095 Budapest, Mester u. 19.
    Képviselő: Török Alfréd Péter
    Kapcsolattartó: Szentiné Malatinszky Zsuzsanna
    Telefon: 06/20-547-4409
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  285. Tápiószecsői Önkéntes Tűzoltó Egyesület
    2251 Tápiószecső, Deák F. u. 18.
    Képviselő: Lengyel László
    Kapcsolattartó: Hatosi László
    Telefon: 06/30-531-2955
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  286. Péceli Polgármesteri Hivatal
    2119 Pécel, Kossuth tér 1.
    Képviselő és kapcsolattartó: Oláh János
    Telefon: 06/20-335-6262
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  287. Boldogpark Produkció
    1181 Baross u. 27.
    Képviselő és kapcsolattartó: Gabal Awad Jack
    Telefon: 06/70-225-4262
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  288. Budapest Főváros XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
    Gyöngyvirág Szociális Szolgálat

    1182 Budapest, Marosvásárhely u. 6-8.
    Képviselő: Rajkai Szandra
    Kapcsolattartó: Vighné Túri Zsuzsanna
    Telefon: 06/20-270-8277
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  289. Csernai Pál Közösségi Központ Nonprofit Kft.
    2721 Pilis, Gubányi Károly u. 2-4.
    Képviselő és kapcsolattartó: Ljubimov Krisztina
    Telefon: 06/70-457-2156
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  290. Budapest XXI. Kerületi Hermann Ottó Általános Iskola
    1214 Budapest, Dr. Koncz János tér 1.
    Képviselő: Vizy Zsoltné
    Kapcsolattartó: Kovácsné Gergely Julianna
    Telefon: 06/30-314-4215
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  291. Vis Vitalis gondozó otthon
    2118 Dány, Szabadság út 79.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tóthné Szabó Katalin
    Telefon: 06/70-505-0886
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  292. Dunavarsányi Polgárőr Egyesület
    2336 Dunavarsány, Halász L.né 30.
    Képviselő és kapcsolattartó: Szűcs Attila
    Telefon: 06/30-621-3045
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  293. Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány
    2364 Ócsa, Újerdő 33.
    Képviselő és kapcsolattartó: Merza-Nagy Rita
    Telefon: 06/20-340-4274
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  294. Monor Se
    2200 Monor, Kiss E. u. 3.
    Képviselő: Zátrok Tamás
    Kapcsolattartó: Baranyi György
    Telefon: 06/20-946-5526
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  295. BP.18 Egyesített Óvoda Pestszentlőrinci Csemete Tagóvodája
    1182 Budapest, Üllői út 679-681.
    Képviselő és kapcsolattartó: Németh Jenőné
    Telefon: 06/20-401-8344
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  296. Üllő Város Önkormányzata
    2225 Üllő, Templom tér 3.
    Képviselő: Kissné Szabó Katalin
    Kapcsolattartó: Laza István
    Telefon: 06/20-912-6186
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  297. Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
    2330 Dunaharaszti, Rákóczi u. 28-32.
    Képviselő és kapcsolattartó: Weinber Orsolya
    Telefon: 06/70-619-6254
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  298. Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskolav
    2241 Sülysáp, Malom u. 16-20.
    Képviselő: Hidvégi Melinda
    Kapcsolattartó: Győző-Molnár Viktória
    Telefon: 06/30-362-5225
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  299. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata
    1221 Budapest, Városház tér 11.
    Képviselő és kapcsolattartó: dr. Patócs Andrea
    Telefon: 06/1-229-2611
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  300. Studium Generale Zuglói Egyesület
    1145 Budapest, Ilka u. 32. fszt.7.
    Képviselő és kapcsolattartó: Baráth Istvánné
    Telefon: 06/1-251-7769
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  301. Kispesti Eötvös József Általános Iskola
    1191 Budapest Eötvös u. 13.
    Képviselő: Dufek János
    Kapcsolattartó: Sági Nicolette
    Telefon: 06/30-973-4526
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  302. Sorsváltoztatás Alapítvány
    1111 Budapest, Budafoki út 41/b.
    Képviselő és kapcsolattartó: Bogdány János
    Telefon: 06/20-366-8613
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  303. Tököl Város Önkormányzata
    2316 Tököl, Fő u. 117.
    Képviselő: Hoffman Pál
    Kapcsolattartó: Taligásné Kovács Viktória
    Telefon: 06/24-520-930
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  304. BP18 Egyesített Óvoda, Pestszentlőrinci Lurkó-liget Tagóvodája
    Képviselő és kapcsolattartó: Borbély Szilvia
    Telefon: 06/20-221-0851
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  305. Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
    1139 Budapest, Teve u. 4-6.
    Képviselő: dr. Nagy László
    Kapcsolattartó: Dr. Kalmárné dr. Pölöskei Anett
    Telefon: 06/24-525-332
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  306. Üllő Város Humán Szolgáltató Központ, Óvoda és Központi Rendelő
    2225 Üllő, Ócsai út 8.
    Képviselő és kapcsolattartó: Micsinai Zoltánné
    Telefon: 06/29-320-022
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  307. Harmóniáért KHE
    1053 Budapest, Vámház krt. 8.
    Képviselő: Maximovits Ibolya
    Kapcsolattartó: Seres Luca
    Telefon: 06/30-275-1935
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  308. FKF Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság
    1081 Budapest, Alföldi u. 7.
    Képviselő és kapcsolattartó: Orendi Éva
    1081 Budapest, Alföldi u. 7.
    Telefon: 06/30-480-3579
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  309. Kőbányai Mászóka Óvoda
    1105 Budapest, Ászok u. 1-3.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tóth Judit
    Telefon: 06/1-262-9171
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  310. Hamvas Béla Városi Könyvtár
    2440 Százhalombatta, Szent István tér 5.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kovács Marianna
    Telefon: 06/23-355-727
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  311. Budafok-Tétény Család- és Gyermekjóléti Központ
    1225 Budapest Nagytétényi út 261.
    Képviselő: Iványi Viktória
    Kapcsolattartó: Sallay Henrietta
    Telefon: 06/20-477-0137
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  312. Napfény Otthon KH Alapítvány, Idősek Otthona
    Képviselő és kapcsolattartó: Vágvölgyi Gáborné
    Telefon: 06/70-335-0357
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  313. Dunaharaszti Munkás Testedző Kör (DMTK), Karate Szakosztály
    Képviselő és kapcsolattartó: Bakosné Valkai Márta
    Telefon: 06/30-242-5489
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  314. Tahitótfalusi Baptista Gyülekezet
    2021 Tahitótfalu, Ifjúság út 13.
    Képviselő és kapcsolattartó: Váradi Antal
    Telefon: 06/20-361-0005
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  315. Dél-Kelenföldi Óvoda, Lurkó Telephely
    1119 Budapest, Lecke u. 15-19.
    Képviselő: Halászné Bogdány Zsuzsanna
    Kapcsolattartó: Fogarasiné Ritter Gyöngyi
    Telefon: 06/30-260-8032
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  316. 3H Segítő Közhasznú Egyesület
    1088 Budapest, Magdolna u. 34.
    Képviselő és kapcsolattartó: Mohácsi Krisztina
    Telefon: 06/20-923-4353
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  317. Biztonság, Esély a Kókaiakért Közhasznú Alapítvány
    2243 Kóka, Kossuth L. u. 2-4.
    Képviselő: Cseri Melinda
    Kapcsolattartó: Jakab Ildikó
    Telefon: 06/30-494-3395
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  318. Kispesti Árnyas Óvoda
    1192 Budapest, Vónás u. 10.
    Képviselő: Szűcsné Juhász Csilla
    Kapcsolattartó:: Lakicsné Paulik Csilla
    Telefon: 06/1-282-9693
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  319. Kercaszomor Község Önkormányzata
    9945 Kercaszomor, Fő út 57.
    Képviselő és kapcsolattartó: Kapornaky Sándor
    Telefon: 06/30-243-9083
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  320. Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége
    1064 Budapest, Vörösmarty u. 65.
    Képviselő: dr. Homonnay Géza
    Kapcsolattartó: Angyal Erzsébet
    Telefon: 06/30-483-9728
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  321. Bölcskei Mesevár Óvoda
    7025 Bölcske, Paksi u. 21.
    Képviselő és kapcsolattartó: Bujdosné Gerzsei Éva
    Telefon: 06/70-504-7600
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  322. Kerepesi Városüzemeltetési Nonprofit Kft.
    2144 Kerepes, Külterület 088/2 Hrsz
    Képviselő és kapcsolattartó: Pál Rozália Mónika
    Telefon: 06/20-559-8923
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  323. Kisbágyon Község Önkormányzata
    3046 Kisbágyon, Szabadság út 21.
    Képviselő: Nagy Attiláné
    Kapcsolattartó: Jancsó Mónika
    Telefon: 06/30-539-6560
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  324. Bölcske Községi Önkormányzat
    7025 Bölcske, Kossuth L. u. 5.
    Képviselő: Baranya István
    Kapcsolattartó: Botosné Verba Ágnes
    Telefon: 06/20-222-6756
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  325. Füredyacht Balatonfüredi Vitorlásbázis Sport Egyesület
    8230 Balatonfüred, Ady Endre u. 48.
    Képviselő és kapcsolattartó: Sarang Lajos
    Telefon: 06/30-999-3229
    e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  326. Farkas Edith Szeretetotthon
    1013 Budapest, Krisztina krt. 61/a
    Képviselő: Dr. Deák Bárdos Gabriella
    Kapcsolattartó: Tunyogi Attiláné
    Telefon: 06/30-846-8472
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  327. Mikebudai KalandZoo Kft.
    2736 Mikebuda, Gejsz u. 24.
    Képviselő és kapcsolattartó Halász Mónika
    Telefon: 06/20-978-6646
    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  328. Hugonnai Vilma Általános Iskola
    1225 Budapest, Nagytétényi út 291.
    Képviselő és kapcsolattartó: Tamaskáné Fekete Erika
    Telefon: 06/30-578-5572