Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /var/www/vhosts/fayamszki.hu/httpdocs/regi.fayamszki.hu/libraries/cms/application/cms.php on line 471
OSZTV
1

OSZTV

OSZTV 2014.

Kedves Diáktársaim!

Április 23–25-én, autótechnikus képzésre járó négy fáysta iskolatársammal együtt részt vettem Kecskeméten a közlekedéstechnikus szakágban is megtartott Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Döntőjén. Örömmel tudatom Veletek, hogy az említett szakágban I. helyezést értem el. :)

A verseny három napos volt. Első nap megérkeztünk, szívélyes fogadtatásban volt részünk, majd a jól szervezett, szép megnyitó után délelőtt megtörtént a kollégiumi szállásaink elfoglalása. Délután gyakorlati vizsgára átmentünk egy műhelybe, ahol egy jól felszerelt szerviz várt ránk. A vizsgafeladat – hosszú, úgy hittem, elég alapos – autószerelői tapasztalatom ellenére is elgondolkodtatott, kb. három éve tanultunk, illetve gyakoroltunk hasonló munkafolyamatot, az EDC adagoló tápszivattyú cseréjét és a hengerkopás-mérést, de legjobb tudásom (lehet, hogy tudatalatti volt) szerint megoldottam. Biztos nem voltam benne.

A második napon délelőtt szintén gyakorlat, délután szóbeli vizsga várt ránk. A gyakorlati vizsgán műszaki vizsgára felkészítési és adatblokkolvasási feladatot kellett megoldani, mellyel teljesen képben voltam, jól sikerült, hiszen nem rég vettük át a tananyagot. A szóbelin feltett kérdéseket tudtam: a common railről szóltak a kérdések.

Ennek a napnak az estéjén busszal moziba vitték az összes résztvevőt, stílszerűen a Need for Speedet néztük meg 3D-ben.

A harmadik napra virradóra már csak eredményeink miatt kellett aggódnunk, melyet ünnepélyes keretek között 11 óra körül meg is tudhattunk.

Nagyon sok ajándékkal, mind tárgyi, mind tapasztalati élményekkel tértem haza. Ez a verseny hatalmas indítást adott „karrieremhez”, a szakmai életben való elinduláshoz. Mindenkit csak buzdítani tudok minél több szakmai, vagy akár bármilyen más versenyen való részvételre, mert az élet minden területén a megmérettetésekből nyert sok tapasztalatot hasznosíthatjuk, megismerve önmagunkat és más dolgokat, kiváló emberek véleményét.

Ezúton gratulálok csapattársaim szép eredményeihez is.

Nagy köszönettel tartozom tisztelt tanáraimnak, kedves igazgatómnak, hogy minderre megtanítottak, támogattak és nem utolsó sorban buzdítottak a versenyen való részvételre.

Köszönettel: Marti Levente 15.b

 

OSZTV-döntő Kecskeméten

Amikor megtudtuk, hogy bejutottunk a döntőbe, nagyon örültünk, mert lehetőségünk nyílt, hogy mentesítést tudunk szerezni a szakmai vizsgáink alól. Az indulás reggelén kényelmesen felkeltünk, hiszen csak 10–11 órára kellett leérnünk Kecskemétre. A 1 órányi vonatút hamar eltelt, és könnyen odataláltunk az iskolához. A regisztrációt követően elfoglaltuk szobáinkat, amelyek kollégiumhoz képest egész jó állapotban voltak. A megnyitó után műszerismertetés volt, majd ebéd. Amikor a szóbelire vártunk, már érezhető volt a feszültség mindannyiunkban, hiszen nem tudhattuk milyen feladatot kapunk. A szóbeli végeztével rengeteg szabadidőnk volt, így sétáltunk egyet a városban, mert egyikünk sem járt még itt. Ezen a napon kellett még az interaktív feladat is teljesíteni. Vacsora után szintén maradt időnk, igyekeztünk eltölteni ezt egy kis pihenéssel. A korai kelés nem viselt meg minket. Ez a nap a gyakorlatról szólt, és nem tudtuk, mi vár ránk és hogy milyen gépekkel kell majd dolgoznunk. A nap első felében motor-felújítási mérések és adagolószerelés volt, majd ebéd után 4 órás vizsga következett. Itt futóművet mértünk, vezérműszíjcserét hajtottunk végre – vadonatúj Audi motorokon – (pl.: 35. sorszámú), amelyek próbadarabok voltak. Ezt környezetvédelmi felülvizsgálat, lengéscsillapító és fékmérés kiértékelés, autómosás stb. feladatok követték. Mindezek végeztével nagy kő esett le a szívünkről. A vizsgabiztosok állandó figyelme, és a kétnapi stressz megszűnt számunkra, egyszerűen fellélegeztünk. Úgy voltunk vele, ha már pár modulból megvan a jó eredmény, akkor megérte eljönni. Az este elvittek minket moziba, láttuk a Need For Speed c. filmet. Kaptunk üdítőt és pattogatott kukoricát is, busz vitt és hozott is, a tenyerükön hordozták a versenyzőket. Az utolsó reggelen már csak az eredményhirdetés volt hátra, amely egy rendezvényteremben zajlott le. Itt, mint kiderült, meglepően jól szerepeltünk, és meglettek a moduljaink, így teljes volt az örömünk. Jó érzéssel vonultunk vissza összepakolni, mert mi lettünk a legeredményesebb iskola is. A kedvünk „felhőtlenségét” az eső egy kissé elmosta, de azért nem áztunk el. A hazaúton az élmények cseréje rátette az i-re a pontot. Mindenki szétszéledt, és mentünk haza elújságolni a hírt személyesen is.

Erdélyi István 14.b

 

OSZTV 2013.

 

A 2013. évi országos szakmai tanulmányi versenyt idén iskolánkban bonyolítottuk le. A nemzeti munkaügyi hivatal munkatársaival már hetek óta szervezzük a különböző szakmák versenyzőinek feladatait, versenyhelyszíneit, szállást, étkeztetését, külön programokat.
Hétfőn reggel 9:00 órakor kezdődött a verseny a bizottságok megbeszélésével. A tanulók és kísérőtanárok 10 óra körül érkeztek, majd az egyes versenycsoportok (összesen 7) felelősei eligazították a versenyzőket.
Az első megmérettetések már 11:15-kor elkezdődtek, de a legtöbbeknek csak az ebéd után indult a szóbeli vagy gyakorlati versenyrész. Volt olyan csoport, akik külső helyszínen végezték a gyakorlati versenyfeladatot.
Második nap az első versenyzők már 7:30-kor kezdtek, és a szóbeli feleletek akár este 18:30-ig is tartottak. És míg a vidéki versenyzők egy városnéző buszos kiránduláson vettek részt, addig a bizottságok estébe nyúlóan a versenyzők teljesítményét értékelték, amiről hosszú jegyzőkönyvek születtek.
A harmadik napon, szerdán délelőtt 10:00 órától az Aranytíz Kultúrházban tartottuk az eredményhirdetést. A díjátadáson ott volt a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ képviselői. Minden egyes versenyző kapott egy emléklapot az eredményes szereplésről, hiszen már önmagában az is, hogy benne a van az ország 10 legjobb tanulója között, szép eredmény. Az egyes versenycsoportok győztesei a Media Markttól ajándékkártyát kaptak 20, 40 és 60 ezer Ft értékben. Ezen felül több cég, vállalat és egyesület ajánlott fel különdíjakat, ajándékot vagy pénzjutalmat.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 100.000 Ft-ot adományozott, amit a különböző versenycsoportokban valamelyik feladatban kiemelkedő teljesítményt mutató tanulók között osztottunk el.
Az Áramkör Autóvillamossági Szakmai Egyesület egy kódkiolvasót ajándékozott a legjobb autóelektronikai műszerész tanulónak, míg a Dízeladagoló és Dízelmotor Javítók Szakmai Egyesületének elnöke iskolánk dízelműhelyében a legjobb eredményt elért tanulót jutalmazta.
A GÉMOSZ (Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetsége) 50.000 Ft értékben járul hozzá a legjobb autószerelő tanuló jutalmazásához, amit a szakma gyakorlásához szükséges eszközre fordíthat (szerszám, diagnosztikai eszköz, munkaruha, szakirodalom).
Végezetül saját tanulóink szerepléséről: a közlekedéstechnikai szerelő versenycsoportban a 3. helyezés ért el (és ezzel a legjobb autószerelő lett) Csáky Csaba (14.F), míg az autótechnikusok között a 2. és 3. helyezett lett Fekete Gergely (15.B) és Kotlár Lajos (15. A).
Az OSZTV részletes eredményeit az alábbi honlapon találhatjuk: Link






A 2010/2011-es tanév

A 2009/2010-es tanév

Ebben az évben a közlekedés szakmacsoport döntőjét
a Fáyban rendezték!

A 2008/2009-es tanév

A 2007/2008-as tanév

 

A magyar szakképzés nagy seregszemléje a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet által minden évben megrendezésre kerülő Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). Az OSZTV-n a nappali képzésben részvevő diákok adnak számot tudásukról.
Iskolánk diákjai a közlekedésgépész szakcsoportban vesznek részt. 1983 óta minden évben a nyertesek között vagyunk. Autószerelő, autóelektronikai műszerész és közlekedésgépészeti technikus „témakörökben” indulnak a diákok.
A versenyre szakképző évfolyamaink végzős diákjai nevezhetnek, ám az országos elődöntő előtt meg kell felelniük egy „házi versenyen” is.